Májusban nyílik a Liszt - új étterem az Aria Hotelben

Az Aria Hotelben található Liszt egyszerre tiszteleg a magyar gasztronómia kincsei, a gabona, a liszt, a kenyér és a víz, valamint minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze előtt.Kövér Gergely séf fogásai és Karádi Zsuzsanna cukrászséf desszertjei Gózon Péter és Mihály Richárd bármenedzserek illeszkedő italkreációival teljesednek ki az Aria Hotel két utcafronti termében nyíló új étteremben, ahol volt szerencsénk még nyitás előtt részt venni egy zárt körű sajtóvacsorán.

Az Aria Hotel Budapestben található éttermet a vendéglátóipari design legrangosabb díjával, a Gold Key Awarddal is elismert dizájner, Varró Zoltán tervezte. A Liszt egyik utcafronti türkiz bársony és kristály szobáját az étterem megnyitása előtt a legnagyobb zenészek látogatták meg Lenny Kravitztől Stingen át Plácido Domingóig; aláírásukat a falon lévő tükrök őrzik. Ehhez kapcsolódik az étterem másik tere, melyet a tervező az elegáns könyvtárak és szivarszobák hangulatát idézve valósított meg, valamint a „chef’s table”, ahol látványkonyha is várja a vendégeket.

A déltől este 11-ig rendelhető tételeket a zenei koncepcióhoz illeszkedően keresztelték el, a menühöz négy aperitiv és négy digestive koktélból álló kínálat társul. Az ételsor felütése - Overture és Paraphrase - a naponta készült friss kenyér és a vaj, amelyre az étterem vendégül lát mindenkit az étkezések megkezdése előtt, a helyben tisztított és palackozott vízzel együtt.

Az előételek (Prelude), a levesek (Symphony), és a főételek (Concerto) meghatározó alapanyagait főleg az egykori monarchia területéről - Magyarország mellett Erdélyből Felvidékről, Kárpátaljáról, Dalmáciából - szerzik be. Déltől este 6-ig ebédre (Sonata) is betérhetnek a vendégek - az ebéd betétlapról ebben az idősávban a koncepcióba illeszkedő, könnyebb fogások mellett  populáris ételek is rendelhetők, ilyen a kézműves burger, vagy a cézár saláta. 

Kövér Gergely csapatával együtt az újonnan kialakított látványkonyhában készíti majd a fogásokat. A Liszt séfje közel 10 év külföldi tapasztalata során számos étteremben dolgozott Írországtól Spanyolországig, ezek között szerepel Hollandiában a Michelin csillagos Restaurant Hotel Sevelberg, Katalóniában az 5 csillagos Relais & Chateaux, Hotel Mas de Torrent, és nem utolsó sorban a 2 Michelin csillagos, angliai Whatley Manor is. A most nyíló Liszt koncepciójának kovásza az általa képviselt, eljárások terén korlátokat nem ismerő szemlélet, amely a hazai gasztronómia fénykorának sokszínű alapízeiből modern fogásokat teremtett.

A vacsoránk előtt Henry Kallan, a hotel tulajdonosa magyarul mondott köszöntőt. Beszélt arról, hogy fontos számára Budapest, és kiemelte, hogy a jó csapatnak köszönheti az Aria Hotel a népszerűségét. Az asztalokhoz ülve Kövér Gergelytől hallgattuk meg, hogy milyen különlegességek szerepelnek az étlapon. 

Kenyér

Elképesztő, hogy napjainkban valaki mer egy ilyen egyszerű (de persze házi, és komolyan átgondolt) alapanyagra építeni. Kövér Gergely és csapata szőlőmagból és szőlőhéjból kovászt készített, a pásztói Júlia Malomban speciális lisztkeveréket választott, és kidolgozta az étterem saját kenyér receptúráját. Minden nap friss kenyér, sózott vaj és házon belül tisztított, szűrt víz várja a vendégeket. A helyben sült kenyér, az éltető víz és a saját készítésű kovász együttesen utalnak a római kori Pannóniának is nevet adó kenyér tiszteletére. A Liszt koncepciója emellett a Kárpát-medence ásványi anyagokban gazdag vízkincsének örökségén és a régiós konyha hagyományos alapanyagainak használatán nyugszik.

Ez követte a tökéletes textúrájú kacsamájkrém, gránátalmás rebarbarapürével, házi kacsamellsonkával és kaláccsal:

Akinek nem jut azonnal eszébe, hogy mi az a táplaleves, az gondoljon egy csodás consomméra, amihez velős pirítóst tálalnak. A "kenyér" itt is újító:

Ropogós heringfilé lilaburgonya-salátával, marinált lilahagymával és mustármaggal

A főételek szezonális királya a sonkával, karamellizált hagymakrémmel, puliszkával, vörösboros szafttal és házi kukoricakenyérrel tálalt marhapecsenye (vegán fogásként akár egy szintén magyar specialitásnak számító vajtökfőzeléket is választhat a vendég).

Az egyik legizgalmasabb és legfinomabb desszert (Encore) a Karádi Zsuzsanna cukrászséf által megálmodott akácvirággal és a Liszt saját veknijéből készült kenyérhéjfagylalttal kísért lekváros kenyér, vagy annak házi baracklekvárral, barackgéllel tálalt tányérdesszert verziója is méltó zárás lehet egy modern magyar menüsor végén. Be kell valljam, ez a baracklekvár, még a nagyiénál is finomabb volt. (Csak el ne árulják neki!)

Akárcsak a digestive-ek kínálatában szereplő desszertital-specialitások, az Unicum amarettóval és fahéjjal bolondított aszús változata, vagy a szőlőpárlattal, tonkababbal krémessé varázsolt, tokaji bor alapú Opus.


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.