Már megveheti jegyét a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaira

Jövőre április 10. és 26. között rendezik meg a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF), amelynek kiemelt programjaira csütörtöktől lehet jegyet vásárolni - hangzott el a 2015-ös eseménysorozat csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján Budapesten.

Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója, a BTF operatív testületének elnöke hangsúlyozta, hogy az idei sikeres fesztivál után folytatódik a Művészetek Palotája, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), valamint a Magyar Turizmus Zrt. együttműködése, így tavasszal ismét e három intézmény koordinálja a programokat.

Csütörtöktől már lehet belépőket vásárolni a meghirdetett programokra, a végleges, teljes műsorkínálattal január végén állnak elő. Az eddig megszokottnál kicsit későbbre, április közepére tolt kezdés azt szolgálja, hogy a BTF még stabilabb helyet kapjon az európai fesztiválkínálatban és vonzóbb legyen a külföldiek számára.

Világsztárok 2015-ben is érkeznek a fesztiválra, mások mellett Gyenisz Macujev zongoraművész, Vladimir Ashkenazy zongoraművész-karmester, Elina Garanca és Leo Nucci énekesek, koncertezik a világ egyik legidősebb zenekara, a 16. században alapított Bajor Állami Zenekar - Kirill Petrenko vezényletével -, valamint a londoni Philharmonia Orchestra és a New York-i Orpheus Chamber Orchestra.

Bán Teodóra, a BFTK ügyvezető igazgatója, az operatív testület tagja elmondta, hogy a Müpa elsősorban az állami kulturális intézményekben hirdetett programokat, a BFTK pedig a főváros fenntartásában működő intézményekben zajló rendezvényeket szervezi.

Programok hatvan helyszínen

Elhangzott, hogy továbbra is kiváló az együttműködés a fesztivál különböző partnereivel, köztük a Zeneakadémiával, az Operaházzal, a Budapest Music Centerrel és a nagy múzeumokkal. 2015-ben is körülbelül hatvan helyszínen lesznek programok, új helyszínként pedig belép a Papp László Budapest Sportaréna, ahol Novák Ferenc legendás, Magyar menyegző című koreográfiáját újítják fel 25 év múltán Ezüstlakodalom alcímmel.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, aki szintén tagja a BTF operatív testületének, kiemelte, őket is meglepte, hogy 2014-es felméréseik szerint a BTF-re ellátogató külföldi turistáknak csaknem a fele 30 év alatti. Vagyis helyes az út, amellyel a BTF a fiatalabb korosztály felé nyitott a programkínálatában.

Doncsev András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztője arról beszélt, hogy a közmédia a hivatásának, küldetésének megfelelően kiemelt, stratégiai partnere a BTF-nek. 2015-ben is lesz a BTF minden napján Fesztiválhíradó és a különböző kulturális magazinokban is kiemelten foglalkoznak a programokkal. Doncsev András felhívta a figyelmet arra, hogy az olasz sztárénekes, Leo Nucci Verdi-estjén az MR Szimfonikusokkal lép pódiumra.

Főszerepben az olasz kultúra

Káel Csaba szólt arról is, hogy a 2015-ös BTF-en fókuszba kerül az olasz kultúra. Kiemelte többek között a csellistafenomén Mario Brunello vigadóbeli koncertjét, amelyen Nino Rota Gordonkaversenye is elhangzik. A fesztivál vendége lesz a világ legrégebbi operaházának társulata, a nápolyi Teatro San Carlo, amely Verdi Luisa Millerével érkezik Budapestre.

Az Oscar-díjas magyar operatőrről, a jövőre 85 éves Zsigmond Vilmosról kevesen tudják, hogy a film mellett a fotográfia a másik nagy szenvedélye. A fesztivál egyik legizgalmasabb eseménye lesz a válogatott fotóiból nyíló kiállítás a Ludwig Múzeumban.

A dzsessz kedvelői többek között két Grammy-díjas zenészt is hallhatnak játszani a BTF-en: Jack DeJohnette dzsesszdobost és David Sanborn szaxofonost. Kiemelték a két virtuóz magyar cimbalmos, Balogh Kálmán és Lukács Miklós hangversenyét is, amelyen a művészek népzenei ihletésű improvizációkat játszanak.
Az eddig meghirdetett programokról a www.btf.hu oldalon lehet olvasni és itt jegyek is válthatók a rendezvényekre.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.