Megabulit mobilizált a Red Bull

Talán nem túlzás állítani, hogy ilyen pörgős, ötletes, kreatív és nagy sztárokat felvonultató márkabemutatást még nemigen láthattunk idehaza, amelyet a Red Bull a Telenor mobilszolgáltatóval karöltve produkált a pesti Syma Csarnokban.

Rejtélyes meghívók sora, titkolódzás, és csak annyi info: el kell jönni, mert érdemes. A Red Bull eddig sem tett velünk rosszat – immáron fél éve tart az az együttműködés, amelynek során topcikkek sorát közöljük segítségükkel az ausztriai Hangár 7-ben történő csúcsgasztronómiai főzésekről -, hiszünk tehát nekik, így ott a helyünk a hatalmas hodály csarnokban július első napján. Hófehér fotelek, kanapék kisasztalokkal a nézőtéren, letakart fura alakú valamik a tér közepén, elsötétített színpad, majd kigyúlnak a fények és elkezdődik a meglepetés.

Az már az első pillanatban kiderül, itt nemcsak különleges, vérprofi módon megrendezett buli alakul, hanem főszerepet kap az interaktivitás, ugyanis, bármilyen új szereplő jelenik meg a színpadon, előtte chatel egyet – persze a bemutatás céljául szolgáló Red Bull mobilon – a színpadon jelen lévő extrém sportot űzővel. Van itt repülőmodell-akrobata, szuperlaza magyar és világbajnok breaktáncos, akadályokról akadályokra majmokat megszégyenítően ugráló akrobata, hazai és külföldi triál biciklissztár, labdazsonglőr – szóval minden, ami szem-szájat elkápráztató extrém sportot űző csak lehetséges. Hab a tortán végül az akadályok között kanyargó, háromszoros Dakar-rali győztes Red Bull motoros, Cyril Despres, aki természetesen szintén üdvözli és lelkesen mutogatja a nagyérdeműnek a mostantól a hazai piacon is színre lépő új mobilmárkát, a háromféle változatban, kétféle tarifacsomagban kínált, július 6-tól már kapható Red Bull mobiltelefont (egy sajátmárkás, androidos RBM2, a Nokia 5230 és a Samsung Galaxy Spica).

 

Két dolog jött át a programból, de nagyon: egyrészt, hogy nem került kis összegbe ez a megaprodukció, és lehet arra példa, amikor sok pénzből jó jön ki – ezt a bulit nagyon összerakták a Red Bullosok, és emiatt nagyot is durrant. A másik, ami dicséretes, hogy bár pörögtek az események a színpadon, és nem győzték kapkodni a fejüket a fehér heverőn ülők, de mindig pontosan lehetett tudni, hogy ki szerepel éppen, vagy ki érkezik és ő miért. Az is verhetetlen ötlet volt, hogy (természetesen Red Bull mobilon érkező üzeneten keresztül) mindig jött az sms a nagyérdeműnek arról, hogy ki és mit tett már le az asztalra, hány éves, hol él és mitől híres az adott sztár. A Red Bull megahírességei is tiszteletüket tették egy-egy videóüzeneten keresztül a buli záróakkordjaként, így Raikkönnen, Webber és Wettel is üdvözölték a budapesti bulit és mobilbemutatót. Volt is miért.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.