A megnyitó ünnepségen elhangzott, hogy a Balatonlelle melletti idegenforgalmi központ tulajdonosa, Fekete Zoltán a "Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése" című pályázaton nyert 459 millió 424 ezer forint támogatást a Balatonlelle-Rádpuszta Csárda és Szabadidő Centrum kiemelt, dél-balatoni turisztikai központtá fejlesztésére. Ennek részeként alakították át mintegy 80 millió forintból a Tihanyi apátság egykori, 180 éves pincéjét.
A projekt megvalósítása tavaly márciusban kezdődött, a hátra lévő ütemeit október végéig kell megvalósítani.
A beruházás részeként egyebek közt egy 300 fős rendezvényház is épül, valamint lovas-pályát, és más, mozgáskorlátozottak által is igénybe vehető sportpályákat alakítanak ki. A centrum - amely másfél évtizede működik a Balatonlelle és Balatonszemes közötti Rádpusztán, egy természetvédelmi terület mentén, 6,5 hektáron - a jövőben Gasztro élménybirtok néven működik tovább a Balaton déli partjának megújult és kibővült attrakciójaként.
A megújult pince megnyitóján Gelencsér Attila (Fidesz), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta, az utóbbi években az "agrár-megyének" egyik húzóágazata lett a borászat.
A borászat az elmúlt évben országos szinten is látványos fejlődést mutatott, 2012-ben 30 milliárd forintos bevétele származott a mezőgazdaságnak a borászatból, tavaly pedig már 39 milliárd - tette hozzá.
A rádpusztai projektet azért is üdvözölte, mert az egy magyar ember ötleteként magyar kivitelezőkkel megvalósult "nemzeti ügy".
Fekete Zoltán egyéni vállalkozó, az idegenforgalmi központ tulajdonosa beszédében reményének adott hangot, hogy bebizonyosodik, egy összefogást hozó, jó kezdeményezés indult el Rádpusztáról.
Sitányi László, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője azt hangsúlyozta, a rádpusztai projekt azért sikeres, mert három fontos dolog teljesül benne: egy meglévő értékre, hagyományra épül, jó ötleten alapul, és nemcsak egy fellángolásról szól, hanem egy eddig következetesen végigvitt fejlesztésről.
Megnyílt a Magyar Borok Pincéje Rádpusztán
(MTI) - Megnyílt a Magyar Borok Pincéje Balatonlelle-Rádpusztán szerdán, egy 656 millió forintos projekt részeként egy 180 éves borospince átalakításával létesült bemutatóhely 22 hazai és a határon túli magyar borvidék kiemelt borainak, az eredetvédett magyar pálinkáknak, valamint a hazai pezsgőknek.

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen
Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival
Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál
A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje
Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból
A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején
Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon
Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc
A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata
Új séf, új étlap, új élmények.

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme
Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.