Megszületett Budapest Tortája

Húsz izgalmas cukrászati műremek versenyzett a Budapest hivatalos születésnapi tortája címért, amelyet végül a Belvárosi Auguszt Cukrászda Natalis (Születés) fantázianevű alkotása, Müller Csilla kreációja nyert el. 

Húsz pályamunka érkezett a versenyre. Majd öt döntős torta közül választotta ki a szakmai zsűri a Budapest 150 Tortát, ami november 17-től kapható a cukrászdákban.

 

Az előzményekről

A Fővárosi Önkormányzat képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület indított pályázatot hirdetett Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára, amelynek célja egy olyan ünnepi torta megalkotása volt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében viszont a mai kort és a jelen trendeket képviseli. A pályázatra nevezhettek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások, illetve vendéglátóipari szakképző iskolák is.

A bírálókról

A szakmai zsűri tagjai - Balogh Nóra, Andrész Zoltán és Pataki Ádám cukrászmesterek, valamint Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója - öt torta közül választották ki a nyertes süteményt. Budapest ünnepi tortája, a Belvárosi Auguszt Cukrászda alkotása, a Natalis lett, melyet az alkotói stílszerűen Születésnek neveztek el. A nyertes pályamunkát, Budapest hivatalos születésnapi tortáját először november 17-én lehet megkóstolni a hazai cukrászdákban. 

A nyertes finomságról

“Amikor Budapest születésnapi tortáját kerestük, egy olyan összetett ízélményt szerettünk volna megmutatni és kínálni, amiben összpontosul múlt, jelen és megjelennek benne a korabeli izgalmas alapanyagok, így is szólt a pályázati kiírásunk. Hiszen a magyar főváros 150 éve egyesült, ez alatt az idő alatt nagyon sok fajta behatás és élmény gazdagította és érlelte az ízlésvilágunkat. Ezért tartom különösen fontosnak, hogy továbbvigyük a gasztronómiai hagyományainkat, de már új és friss látásmóddal kombinálva. Budapest tortája ezt a különleges kettősséget foglalja magában, bízom benne, hogy öröm lesz belekóstolni mindenkinek” - mondta Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

Forrás: Budapest Brand nZrt


Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.