Megújul a gyógyfürdő a Matyóföld szívében

A vendégek és a vendégéjszakák számát tekintve mozgalmas évet zártak Mezőkövesden – tudtuk meg Lázárné Csirmaz Henriettől, a város Tourinform Irodájának vezetőjétől, a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület elnökétől. Mindezt a sok látnivalónak, a gyógyfürdő szolgáltatásainak és a színes programoknak köszönhetik.

2016 első tíz hónapjában – az előző év azonos időszakához képest – tíz százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Mezőkövesden. Örvendetesnek tartják, hogy több külföldi vendég érkezett, közülük elsősorban lengyelek, szlovákok és csehek. Az észak-magyarországi turisztikai desztinációkkal összefogva mind a három külföldi országban sikerült népszerűsíteniük Mezőkövesd turisztikai kínálatát. Bemutatkoztak a szakmai vásárokon és a nagyobb rendezvényeken, valamint online kampány keretében is bepillantást nyerhettek az érdeklődők a város életébe.

Hamarosan befejeződik a fürdőfejlesztés

A turisták többféle szálláshelyből választhatnak Mezőkövesden – a négycsillagos hoteltől a panziókon át a magánszállásokig gazdag a kínálat. Közülük a legnagyobbakat a Zsóry Gyógyfürdő környezetében találhatják meg a vendégek. Egyébként a több mint 75 éves múlttal rendelkező fürdő tavaly is igen sok turistát vonzott, miután közel négyszázezren látogatták meg. Sokan vették igénybe a gyógykezeléseket, emellett a wellness-részleg is igen népszerű volt 2016-ban.

A fürdőben 2017 első negyedévében fejeződik be a közel kétmilliárd forintos fejlesztés. A projekt keretében többek között teljesen felújítják a fedett uszodát, a kerítést, sportpályákat és játszóteret is létesítenek. A beruházás lehetővé teszi, hogy már az idei évtől nemcsak a strandon, hanem a fedett területeken is valamennyi évszakban fogadhassák a vendégeket.

Fesztiválok és a gépészek találkozója

Lázárné Csirmaz Henriett azt is elmondta, hogy ebben az évben is megtartják a nagyobb turisztikai rendezvényeket. Így áprilisban a Matyó húsvétot, júliusban pedig a város napját, amikor Mátyás királyra emlékeznek, aki egykor mezővárosi rangot adományozott a kövesdieknek. Erre lengyel, a román, a szlovák és az olasz testvérvárosok képviselőit is várják. Főzőversenyt, gyermekprogramokat, valamint zárásként az Omega-együttes koncertjét is a programba vették. Ugyancsak júliusban tartják a fürdő területén a Zsóry-fesztivált, amelyen sztárvendégek működnek közre, augusztus elején pedig a Matyóföldi Folklór Fesztiválra invitálják az érdeklődőket. Ezen valamennyi matyó csoport, továbbá magyar és külföldi vendégegyüttes lép majd fel.

Az őszre is tartogatnak érdekességeket. Szeptember első hétvégéjén a mezőgazdasági gépmúzeumban rendezik meg a már hagyományos gépésztalálkozót, amely az utóbbi évek egyik legnépszerűbb programja lett Mezőkövesden. A szakmai programon túl gépbemutatót is tartanak, és a résztvevők megismerhetik a múzeum új kiállítótereit is. Azok az érdeklődők pedig, akik a népművészet és a kultúra iránt érdeklődnek, megtekinthetik a nagy múltú Matyó Múzeum kiállításait, a katolikus templomokat és a galériát is. Ott a néhai Takács István mezőkövesdi festőművész életmű kiállításában gyönyörködhetnek.

Turisztikai kiadvány négy nyelven

A város egyik büszkesége az úgynevezett Hadas-városrész, ahol kézműves mesterek várják a vendégeket. Itt láthatják például a fazekas, bútorfestő, a mézeskalácsos vagy a tűzzománcos, a szövő és szalmafonó házában kialakított műhelyeket. De megismerhetik a matyó népművészet kiemelkedő személyiségének, Kis Jankó Borinak az egykori otthonát is.

Ebben az évben is kiadják Mezőkövesd négy nyelven írt, aktuális turisztikai kiadványát. Ebben az érdeklődők tájékozódhatnak a helyi népművészetről, a látványosságokról, a fürdőről, a rendezvényekről és a szálláshelyekről is. A kiadványhoz a Tourinform irodában, illetve a külföldi kiállításokon lehet hozzájutni. A turizmus mezőkövesdi szervezői optimistán tekintenek 2017-re, és abban bíznak, hogy még több vendéget fogadhatnak majd a Matyóföld szívében.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.