Mit vár az idei karácsonyi vásártól?

Idén ismét Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a város szívében, a Vörösmarty téren. Az ünnepélyes megnyitó napján jártunk ott, meglepő dolgokat tapasztaltunk.

Két év kihagyás után idén ismét karácsonyi vásárt rendeznek a főváros legszebb terén, amely az előzetes elképzelések szerint ez év végéig lesz nyitva. A kordonnal elkerített vásári területre csak védettségi igazolvány felmutatásával léphet be bárki, ez a jelenlegi negyedik hullám tombolásának idején teljesen érthető.

Míg várakozunk az ünnepélyes megnyitó kezdetére, körülnézünk a vásári forgatagban. Elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, a tér vonalában kört alkotó vásárosok - kézművesek, kiskereskedők és vendéglátók - mire számítanak az idei forgalmat és bevételt tekintve.

 

 

"Huuu, ennél nehezebbet nem is kérdezhetett volna", így egyikűk, aki szőrmékből készült portékát kínál pavilonjából. Kiderül, vagy 220 km-re a fővárostól érkeztek párjával a belvárosi vásári forgatagba, hogy árusítsák a szűcsműhelyükben készült kucsmákat, kesztyűket, mentéket. Elmondják, ez még csak a nyitónap, nagy rálátásuk nincs az idei szezonra, az viszont biztos, hogy nekik a magyar vásárló az igazi - vele találják meg a számításukat. Az ugyanis nem kukacoskodik, nem alkudozik, mondják, hanem ha megtetszik neki valami - azt megveszi. Épp  beszélgetésünk alatt érkezik számukra a hír. az osztrák vásározásnak lőttek. Ott ugyanis hétfőtől minden ilyen rendezvénynek zárnia kell.

Leforrázva ül illatos szappanhegyei fölött egy másik eladó, aki Kaposvárról érkezett, és akinek ugyancsak van osztrák érdekeltsége is karácsonyi vásárok területén, akárcsak a szőrméseknek. Ő bőrbarát magyar kozmetikumokat, szépészeti eszközöket árul, immár 18 éve. Ő is a magyar vevőkörre számít, méghozzá nagyon. Ugyanis kialakult egy törzsgárda budapesti vásárlói köre - akik mindig tőle szerzik be a karácsonyfa alá valót. És reméli, így lesz ez most is, nem húzza át a számítását a covid.

Egy ékszereket árusító kézműves család tagjai, akik Székesfehérvárról utaztak Budapestre, szintén hallottak már az osztrák zárásokról, és azt mondják, csak remélni tudják, hogy ide, Budapestre nem gyűrűzik be az osztrák szigor. Náluk gyűrűket, apró kiegészítőket vásárolnak a legtöbben, és remélik, hogy az első nap érdeklődési hulláma továbbra is megmarad, nem zárják be a idő előtt a vásárt. "Egy biztos, szögezik le, ez a vásár nem olyan lesz, mint a korábbiak, ha rendben lezajlik, akkor is számunkra emlékezetes marad."

Közben kezdetét veszi az ünnepélyes megnyitó, ahol az idei karácsonyi vásár legfőbb szervezője, a Budapest Brand nZrt. képviseletében Faix Csaba vezérigazgató köszönti a cudar szélben kissé didergő egybegyűlteket. Röviden szót ejt hagyományokról, mellette korlátozások meglétéről, beszámol a finn mikulás érkezéséről és arról az örömről, hogy az ünnepekre készülődve most végre együtt lehetünk.

Majd Gy. Németh Erzsébet lép a pódiumra, humán területekért felelős főpolgármester-helyettesként, aki nagyon humánus módon, szintén figyelembe veszi, hogy mindenki fázik a zúgó szélben, és ő is rövidre fogja nyitóbeszédét. Amelyben hallunk a lelkünk felötöztetéséről, tradíciókról, kézműves mesterségekről, valamint arról, hogy az idei karácsonyi vásár azért is különleges lesz, mert igyekeznek kinyitni mindenki előtt, ezért is tették lehetővé, hogy legfeljebb 1500 forintos áron árusítsanak a kitelepülő éttermek egytálételt a látogatóknak. Így ez a vásár nemcsak a kiváltságos keveseké lesz, hanem minden fővárosié és Budapestre érkezőé, hallhattuk.

Ezt követően a Fourtissimo Jazz Orchestra karácsonyi hangulatot idéző zenei blokkja után meglátogatjuk a vendéglátósok alkotta fertályt, hogy kipróbálhassuk a jól hangzó 1500 forintért történő ünnepi lakmározást.

Ez azonban nem jön össze. Ugyanis a nyitónapon egy vendéglátósnál sem tudunk felfedezni 1500 forint értékben egy tál meleg ételt. Van viszont ismét zsírban tocsogó tócsni és különdéle húsok, kolbász- és, hurkahegyek, káposzták, különféle laktató köretek - ami a közös bennük, hogy aki csak ránéz, már hízik vagy 2-3 kilót. Az áruk pedig még csak köszönőviszonyban sincs a mesésen emberi 1500 forinttal.

Helyette búcsúzásképpen most itt bemutatjuk, amit be tudtunk szerezni - no, nem 1500 forintért, hanem 4250 Ft-ot kellett leperkálni ezért a zsírban úszó egy tál ételért.

 

Amiért szomorúak vagyunk, hogy ez megint durva turistalehúzásnak néz ki, és teljesen érthető, hogy a fővárosért felelősök szeretnének tenni ellene. Csak úgy látszik, a dícséretes elhatározás és a valóság egyelőre még nem találkozott egymással.

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.