Most a brüsszeli repteret bünteti a Ryanair

Bezárja bázisát a brüsszeli fő repülőtéren október 29-én a Ryanair, amely a magas repülőtéri költségeket, valamint a belga kormány által az országból induló utasonként felszámított adót okolja - írja az AIRportal.hu.

Michael O’Leary beváltotta az elmúlt hetekben hangoztatott fenyegetéseit: a Ryanair szerdán bejelentette, hogy a téli menetrend kezdetével bezárja bázisát a brüsszeli Zaventem repülőtéren.

A légitársaság harmadával csökkenti a belga főváros központi repülőterére közlekedő járatai számát, két útvonal, az olaszországi Pisa és a jordániai Ammán eltűnik a kínálatból, bár Zaventem üzemeltetője reményét fejezte ki, hogy mások a Ryanair helyébe lépnek majd.



A légitársaság vezetője a magas repülőtéri költségeket, valamint a belga kormány által áprilisban bevezetett – O’Leary által diszkriminatívnak és őrültnek minősített – adót okolja a belga VRT tudósítása szerint.

A magyar extraprofit-adóhoz hasonlóan induló utasonként kivetett, azonban környezetvédelmi céllal bevezetett adó mértéke a járat hosszától függ, 500 km és afeletti táv esetén az összege 10 euró.

A Ryanair vezére korábban idiótának nevezte a zöldadót, különösen a mostani inflációs környezetben és energiakrízis időszakában.

O’Leary világossá tette, hogy a légitársaság addig nem tér vissza Zaventemre, amíg az adót vissza nem vonják, valamint a repülőtér nem csökkenti a díjait – tette hozzá tudósításában a De Standaard.



Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.