MyWay Airlines: a rövid távú járat?

Október 29-én indult el az alig féléves MyWay Airlines grúz légitársaság heti kétszeri, Tbiliszi-Budapest járata, de - mint arról először ágazati pletykákból értesültünk - a légitársaság december másodikával fel is függesztette. Értesülésünket megerősítette vasárnap a légitársaság magyarországi értékesítési ügynöke, a CE Aviation Service.

A légitársaság a budapesti mellett nem üzemelteti télen kijevi és római járatait sem. Jó hír, hogy a nyári menetrendben még visszatérhet a MyWay de ennek tervezése még zajlik. A CE Aviation Service arról tájékoztatott, hogy 1-2 héten belül kiderülhet a tiszavirág életű járat jövő évi folytatása. A légitársaság honlapján próbáltunk foglalni, de valóban nem mutatott december 2. után foglalható járatot.

A grúz MyWay az egyik legifjabb légitársaság Európa és Ázsia határán. A kínai hátterű fuvaros 2 darab Boeing 737-800-assal vágta bele fejszéjét a légiközlekedési verseny kemény fájába. A befektetők célja nem kevesebb, mint jelentős flottafejlesztéssel hálózati légitársaságként Tbilisziben hidat képezni Nyugat és Kelet között.

Az utaztatók közül lesznek, akik sajnálják majd a járat felfüggesztését. A térségbe utakat szervezők számítottak rá különleges, grúz sítúrák szervezésénél, de a jövő nyárban még bízhatnak.

Sovány vigasz, de előfordultak a MyWay-nél még rövidebb működési időt megélő légitársaságok is a Ferihegy életében. Itt van mindjárt a Dél-Európában sikeres Volotea; a kockás abroszos diszkont csak bejelentette a járatnyitást, de meg sem kezdte az üzemet. A legnagyobb, mai napig sem igazán megfejtett talány az A340-esek, Boeing 737-500-asok tömkelegét elképesztő útvonalakon üzemeltetni kívánó Sólyom Airways volt. De ez egy másik történet.

(borítókép: Budapest Airport)


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.