Los Angelest és Las Vegast köti majd össze egy új vasút

A nagysebességű vasutat egy kínai konzorcium építi.

Mindenki izgatott lett a hírre, hogy egy kínai vállalat gyorsvasút révén kívánja összekötni Los Angelest Las Vegas-szal. A kaliforniaiak végre a dugók és reptéri zűrzavar kikerülésével, mindössze 80 perc alatt utazhatnak el a szerencsejátékok fellegvárába. Bár az ötlet izgalmas, korántsem új.

A nyolcvanas években egy nyugat-német cég már megpróbálkozott egy hasonló projekttel. 1989-ben már a Popular Science is beszámolt az európai tervekről, amelyek szerint egy vonat 310 mérföld per órás sebességgel 75 perc alatt suhanna át az egyik városból a másikba. Az 1990-es évek közepéig tervezték megvalósítani a vasutat. 1992-ben ugyanakkor a pénzügyi források elapadtak.

Remélhetőleg ezúttal végig sínen marad a projekt. Az új megállapodás keretében 100 millió dollár már most rendelkezésre áll, és jövő szeptemberre az építkezések akár el is kezdődhetnek. A költségek egyelőre nem ismertek, de a Verge szerint egy korábbi verziónál 6,3 milliárd dollárra rúgott a becsült ráfordítás. A Quartz jelentése azonban több mint 12,7 milliárd zöldhasúra taksálja az értéket, és az általa idézett források szerint 3 évet vehet igénybe az építések kivitelezése. Ami a fogyasztókat illeti, körülbelül 89 dolláros jegyárra számíthatnak.

Forrás: Popular Science

Forrás: GyártásTrend


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.