Ők a díjazottjai az első Flash Award-nek

A rendezvénypiacot érintette talán legerősebben a Covid, amelyből 2022-re már kilábaltunk, és várhatóan idén ez a pozitív tendencia folytatódik – ahogyan az egyik zsűritag fogalmazott tegnap a MaReSz nagyszabású gálapartiján. 

Öt évig várt a szakma erre az eseményre, - mondta bevezetőjében Ganczer Gábor, a MaResz elnöke. - Ez a díjeső vonzóvá teheti az ágazatot a fiatal korosztály körében. Ahol egyébként is döntően fiatalok dolgoznak, ez látszott az esemény korösszetételén.

Szélesedett a tematika, változtak a helyszínek

Akár B2B, akár a nagyközönségnek szóló rendezvényekről van szó, az utóbbi években a szakma specifikálódott, szélesedett a tematika, a helyszínek, a műfajok. Ez abból is látszik, hogy a tegnapi Flash Awardon 12 díj talált a Deák téri Terminalban gazdára. Vidám, diszkó jellegű villódzások, fények, kicsit hangos, kicsit retro aláfestő zene, lendületes, „flash” műsorvezetés, és laza, oldott hangulat jellemezte a MaReSz hagyományteremtő eseményét. A szakmai szervezet új kezdeményezésének célja, hogy komplexen bemutassa a magyar rendezvényszakmát és hiánypótló elismerésekként díjazza a kiemelkedő projekteket és előremutató rendezvénymegoldásokat. Az idén indult versenyen a jelentkezők összesen 6 különböző fő kategóriában adhattak le pályázatot a 2022-es rendezvényeikkel, melyeket szakmai zsűri bírált el.

Plázától a vásárvárosig, múzeumtól egy város főteréig

A rendezvényszervezők – együttműködve a megrendelővel és az ottani marketing szakemberrel – többnyire mindig azon fáradoznak, hogy minél érdekesebb helyszíneket találjanak, kerüljék a közhelyeket, a legújabb stílusban, kreatív módon valósítsák meg az elképzeléseket, múzeumi belsőtől egy város főteréig, a vásárvárostól egy pláza valamelyik sarkáig, orvoskongresszustól a cégjubileumig, legyen a megrendelő egy nagy állami energiaszolgáltató, vagy éppen egy multi kávés nagyhatalom.  

Ma már a nemzetközi trendek, újdonságok percek alatt végigfutnak a világhálón, a tempókövetés alapkövetelmény egy egyre inkább globalizálódó világban, akkor is, ha nem nemzetközi eseményről van szó. Mindennek a turisztikai vonzata is nagyon erős.

Alapos zsűrizés, izgalmas pályázatok

A díjak odaítélését alapos és széleskörű zsűrizés előzte meg, majd' 80-an vettek részt a pályázatok megítélésében, és a díjak átadása egy órán keresztül zajlott. A győztesek:

Az Év kiegészítő rendezvényszolgáltatása

Pályázat: Önkéntes Program a Sziget Fesztiválon

Pályázó: Fesztivál Önkéntes Központ

Rendezvényhelyszíne

Pályázat: A rendezvény művészete

Pályázó: Museum!Events

Stand design kivitelezése

Pályázat: MAGYARORSZÁG STAND – IBTM WORLD 2022

Pályázó: TorTer Design

Event design kivitelezése

Pályázat: BUD Shape of Success Annual Awards Gala

Pályázó: Progressive Reklámügynökség

Catering szolgáltatása

Pályázat: Tematikus rendezvény catering

Pályázó: Terra

Technikai rendezvényszolgáltatása

Pályázat: Imperial Tobacco Partnertalálkozó: Pulze márka leleplezése

Pályázó: Smarteq AVS

Digital Event különdíj

Pályázat: Judit Polgár vs The World

Pályázó: Universum 8

Belső kommunikációs esemény

Pályázat: TELEKOM MAGENTALAND

Pályázó: HD Group

B2C esemény

Pályázat: 19. FINA Világbajnokság

Pályázó: Lounge Group - Visual Europe Group

 B2B esemény

Pályázat: Audi Hungaria Szerszámgyár bővítés

Pályázó: Special Event Budapest

Fresh – Innovációs különdíj

Pályázat: Judit Polgár vs The World

Pályázó: Universum 8

A MaReSz Életműdíját Hegyi Attila, az Albatros Party Service Kft., szakmai vezetője érdemelte ki.

 Elek Lenke

 

 


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.