Önnek mit mond az új Kolodko-szobor?

Kisebb csődület gyűlt össze a Keleti pályaudvar előtt a napokban, ugyanis Kolodko Mihály legújabb miniszobra most került végső helyére, a Baross térre. 

Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy az „Előre a múltba” címet viselő kisautó a Keleti pályaudvarnál áll, azonban nyugatra néz - írja a Metropol.

Emellett további apró kis utalásokat rejt az alkotás, mint ahogy azt már a Kolodko-szobroktól megszokhattuk. Rögtön beszédes a címe: „Előre a múltba?” Ez egy paradoxon, ráadásul a legtöbben úgy használják ezt a kifejezést, hogy előre a jövőbe. A cím így lehet utalás az 1986-s ugyanilyen című filmre, amely Nicolas Cage és Kathleen Turner főszereplésével készült, és az időutazásról szólt.

A kisautó oldalsó ajtaja ráadásul felnyitható. A kerekei pedig mintha kiestek volna, viszont ha más szemmel nézzük, inkább arra emlékeztet, mintha egy futurisztikus űrhajóvá változna a Trabant, és ilyenkor a kerekei átalakulnak és hajtóművé válnak.

Mivel Kolodko ritkán ad tiszta megfejtéseket, magyarázatokat, általában egyszerre több szimbólumot is rejtő miniszobraihoz, mi is csak találgatni tudunk. Szerintünk az autó a Vissza a jövőbe felnyitható tetejű repülő kocsija, amihez passzol is az Előre a múltba cím. A Trabant és a Keleti pályaudvari helyszín választása pedig nyilván nem mentes a politikai áthallásoktól. 

Forrás: Metropol/Turizmus Online

 


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.