Paloznakon piknikeztek

Idén látogatócsúcsot döntött a paloznaki fesztivál. A harmadik alkalommal megrendezett kétnapos eseményen több mint ötezren szórakoztak.

A tavalyi 1700 után idén több mint ötezren váltottak jegyet az északi Balaton-part legjelentősebb zenei fesztiváljára. A Paloznakon megrendezett Jazz és Bor Piknik két világsztárral - Mezzoforte, DePhazz - és több tucatnyi magyar fellépővel várta a magyar és külföldi vendégeket. A két színpadon folyó műsor a vártnál is nagyobb tömeget vonzott  a kis faluba annak ellenére, hogy a napi belépő  6500 forintot kóstált.

A fesztivál - amelyet harmadik alkalommal szerveztek meg -  a nézőcsúcs ellenére is tízmilliós mínusszal zár - mondta el kérdésünkre Homola Szabolcs, aki egymaga szervezte és finanszírozta az idei Jazz Pikniket. A 35 millió forintos kiadással szemben ugyanis csak 10 milliós jegyárbevétel, ötmilliós szponzori és kétmilliós NKA támogatás állt.

A veszteséget némiképpen csökkentette, hogy a szervező egyben a helyi Homola pincészet tulajdonosa is, és a rendezvényen a saját borait árusították. A Homola pincészet 11 hektáron termel szőlőt, amelyből 32 ezer palack bort állítanak elő - ez utóbbinak közel tizedét forgalmazták a fesztivál két napja alatt. A paloznaki lakosok számára biztos gondot jelentett a több ezer vendég által okozott felfordulás - ám ezt vélhetően enyhitette, hogy ők díjmentesen látogathatták a koncerteket.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.