Rajzanak a kérők a LOT körül

Lengyel lapértesülés szerint nem csak a Turkish, hanem az Air France/KLM és a Lufthansa is megvenné a LOT légitársaságot.

Bata Alexandra, az MTI tudósítója jelenti:

Több érdeklődő verseng a lengyel LOT légitársaságért, nem hivatalos információk szerint a Turkish Airlines, a Lufthansa és az Air France közül ez utóbbi a legnagyobb esélyes, mégis a jogszabályok gátolják a privatizációt - írta a Dziennik Gazeta Prawna gazdasági-közéleti napilap kedden.

A kincstárügyi minisztérium szóvivője csak a török és egy másik, meg nem nevezett befektető létezését igazolta vissza a lapnak. Elemzők szerint a LOT számára az Air France/KLM ajánlata a legkedvezőbb. A társaság a franciákkal közösen egyebek közt tovább fejleszthetné távoli, elsősorban keleti járatainak hálózatát, a varsói repülőtér Párizs és Amszterdam mellett a légitársaságok harmadik átszállóhelyévé válhatna.

A Turkish Airlines ajánlatának elfogadása is a keleti kínálatot építené ki, Varsó pedig várhatóan a közép-európai térség csatlakozási központjává válna. Monika Trappmann, a Frost and Sullivan szakértője azonban hangsúlyozta, hogy a török többségi tulajdon esetében a LOT már nem uniós légitársaságként működne.

Elemzők szerint a legnagyobb veszélyt a Lufthansa kiválasztása jelentené, mert a lengyel gépek csupán a nagy német repterekre szállíthatnák utasaikat. A LOT a többségi állami tulajdonú lengyel cégek egyike, így az 1991. évi privatizációs törvény szerint 51 százalékban lengyel kézben kell maradnia.

A lap szerint a cég pénzügyi helyzete mellett komoly akadályt jelenthet a többségi tulajdonban gondolkodó franciák és németek számára. (MTI)


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.