Ritkaságszámba menő turistamúzeum nyílt

A Mecsek Egyesület és a baranyai túramozgalom történetét bemutató turistamúzeum nyílt a pécsi városközpontban csütörtökön.

A baranyai megyeszékhely sétálóutcájában, a Király utcában egy üres üzlethelyiségben kapott helyet a természetjárók, kirándulók, a Pécs felett magasodó hegység szerelmesei által 123 esztendeje alapított Mecsek Egyesület állandó kiállítása. A tárlat bemutatja a szervezet történetét, egyúttal megtekinthetők benne a Mecsek turistaútjait bemutató kötetek, térképek, számos túrabot, jelvény, több évtizedes túrahátizsákok is.

Ritkaságszámba megy az ilyen múzeum

Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere, egyben a természet pécsi és baranyai rajongóit tömörítő Mecsek Egyesület elnöke a csütörtöki ünnepélyes megnyitón arról beszélt, hogy az országban ritkaságnak számítanak a hasonló múzeumok. Mint mondta, a tárlat ugyanis nemcsak a helyi egyesület történetét dolgozza fel, hanem a hegység múltját és jelenét is bemutatja, ilyen módon minden Pécsre érkező ízelítőt kaphat a megyeszékhely felett magasodó Mecsekből, kedvet kaphat csúcsai meghódításához.

Azt mondta, hogy az egyesület az egyik első klasszikus, alulról szerveződő civil szövetségként alakult meg hazánkban a 19. század végén, és nem kisebb teljesítmény fűződik a nevéhez, mint a Mecsek turistaútjainak kiépítése, a természetjárás népszerűsítése, a test és a lélek fejlesztése.

Megállás nélkül folynak a fejlesztések

Bejelentette: a pécsi önkormányzat folytatja azt a programot, amelyet az utóbbi években elkezdett: hazai és uniós forrásokból még több turistaút, erdei pihenőhely felújítását végzi el, rendezik a Misinatetőn található pécsi tévétorony környezetét, ott szabadidős célokat szolgáló létesítményeket hoznak létre a közeljövőben.

Ripszám István, az egyesület ügyvezető elnöke arról számolt be, hogy a kiállításon jelenleg megtalálható tárgyak több évtizedes múltra tekintenek vissza, gyűjtésükben a szervezet legidősebb tagjai vettek részt. Hozzátette: érdemes lesz időről időre felkeresni a múzeumot, hiszen igyekeznek folyamatosan változtatni a kiállítás anyagán, emellett kulturális programokat, rendezvényeket, előadásokat, beszélgetéseket is tartanak majd az épületben.

Forrás: MTI


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.