Római, vizigót és mór emlékek között Évorában

Csodálatos város, telis-tele látnivalókkal és emlékhelyekkel – röviden így jellemzik a portugáliai Évorát. A Lisszabontól két és fél órányi távolságra, pazar környezetben található, fallal körülvett város lépten-nyomon meglepetésekkel szolgál.

Amikor Évorába értünk, a 15 fokos tavaszra emlékeztető télben gyorsan lekerült rólunk a kabát. A mozaikokkal teli régi vasútállomástól gyalogosan indultunk el Évora felfedezésére. A felújított emlékhelyek ma az UNESCO Világörökségi részét képezik. A belvárosban lévő turistainformációs irodában ingyen jutottunk térképhez, amely nagy segítségül szolgált ahhoz, hogy megtaláljuk a legfontosabb útvonalakat és látnivalókat.

Diana istennő tiszteletére építették

A városfalon belül található terjedelmes téren a helyi hagyományőrzők sorfalát láthattuk, akik díszes ruhában, zászlóval és hangszerekkel felszerelve portugál dalokat énekeltek. A tér két oldalán árkádos – úgynevezett lábas – házak sorát fedezhettük fel. Ennek a helynek az egyik végében egy, a XVI. században épített templom emelkedik, előtte pedig szökőkút díszlik. Innen tovább haladva könnyűszerrel megismerkedhettünk a belvárossal, ahol az egykori rómaiak, vizigótok és mórok nyomait fedeztük fel.

Így jutottunk el Évora legrégibb nevezetességéhez, a Diana istennő tiszteletére épített szentélyhez, amely a császárkori Róma emlékeként maradt fenn. Érdekessége, hogy a ma is épségben álló tizennégy korinthoszi oszlopát gránitból, a talapzatot pedig helyi márványból faragták. Az épület homlokzatát és a mozaikpadlót viszont napjainkra teljesen tönkretette az időjárás, ám a hátsó és két oldalt található oszlopok megmaradtak. Mindezt napjainkban Portugália legnagyobb, épségben fennmaradt római építészeti emlékeként tartják számon.

Mint megtudtuk, ezt a templomot a középkorban erődként használták, majd pedig fegyverraktárként, színházként és 1870-ig mészárszékként működött. Az is kiderült, hogy ez a kevésbé méltó funkció mentette meg attól, hogy lebontsák.

Ágytakarókkal köszöntik a vendégeket

A római kori templomot árnyas kert veszi körül, ahonnan jól rálátni Évora alsó városrészére és a környező síkságra. A római emlék közelében találni a monumentális székesegyházat, melynek gránitból rakott román-gótikus homlokzatát a XII. században építették. A főkapu és a két kupalakú torony viszont csak négy évszázaddal később, a XVI. században készült. Belépve a templomba szintén a méretektől hökken meg a látogató, miután hetven méter hosszú, hármas hajó fogadja, ahogy mondják, ez a legtágasabb belső terű főtemplom egész Portugáliában. A boltozatos mennyezete pedig önmagában is lenyűgöző látványt nyújt.

Bizonyára kevesen tudják, hogy Évora virágkorának csúcspontját az jelentette, amikor 1559-ben jezsuita egyetemet nyitottak a városban. Ez az elegáns épület ma is a különböző tudományok oktatásának, kutatásának híres központja. Tovább haladva a polgárházak sokaságával találkoztunk, amelyek a régi korok építészeti jegyeit őrzik. Így a magas, téglalap alakú ablakok alján csaknem mindenütt keskeny kovácsoltvas erkélyek díszlenek. Az ott lakóknak van egy érdekes szokásuk, miszerint a városba látogatókat az erkélyekre kiakasztott ágytakarókkal köszöntik.

Évora közparkjának közepén zenepavilont látni, amelynek kovácsolt vasból készült dobogóján zenekarok és előadóművészek gyakran tartanak hangversenyeket. Még egy különlegesség található itt, mégpedig a Csontok kápolnája, ahol több mint ötezer ember csontjait halmozták fel.

Élő múzeumban sétálhatnak a turisták

A városháza épületében érdekes római kori leletekre bukkanhatunk. Az 1987-ben felfedezett emlékek az egykori római fürdő maradványai. Egyébként az egész óvárost körbeveszik a régi római városfalak, melyeket szintén érdemes megtekinteni. Egy részüket időközben beépítették a házakba, de jelentős részük még ma is eredeti állapotukban figyelhető meg.

Évora sokak szerint Portugália egyik legszebb városa, melynek az óvárosi részét „élő múzeumnak” is nevezik. A település az évszázadok háborús és természeti csapásai ellenére teljes épségben maradt fenn. Így elbűvöli a látogatókat, akik az egymás mellé illeszkedő, különböző építészeti stílusokat csodálhatják meg. A városban különös utcanevekkel is találkoztunk, mint például A borotválatlan ember vagy A grófnő szabójának utcájával.

A tél miatt azonban kisebb volt a nyüzsgés, mint nyáron, így a gazdag kínálattal rendelkező cukrászdákban és éttermekben könnyebben találhatott szabad asztalt a vendég.


Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.