Románia karanténnal várja a turistákat az ortodox húsvétra

Áthúzta a románok húsvéti utazási számításait a koronavírus-fertőzések ütemének csökkenése, ugyanis Bukarest járványügyi szempontból magas kockázatú "sárga zónába" sorolta az érintett országok többségét, így mind a hazalátogató vendégmunkásoknak, mind a hosszú hétvégét a bolgár vagy görög tengerparton töltő turistáknak azzal kell számolniuk, hogy belépéskor karanténba küldik őket - mutatott rá a Digi 24 hírtelevízió csütörtökön.

A kéthetes elszigetelés alól azok a "sárga zónából" érkezők mentesülnek, akik 48 óránál frissebb negatív PCR-tesztet mutatnak fel, vagy igazolni tudják, hogy - a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapva vagy a betegségen az utóbbi három hónapban átesve - immunitást szereztek.

Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodox vallású, és idén május 2-án ünnepli Jézus feltámadását. A négynapos ünnepre hagyományosan sok külföldön dolgozó román vendégmunkás látogat haza, illetve ilyenkor a románok előszeretettel kirándulnak a húsvétot szintén most ünneplő balkáni országokba. Románia azokat az országokat sorolja a "sárga zónába", ahol a megelőző két hétben a romániainál magasabb volt a koronavírussal újonnan fertőzöttek lakosságarányos száma. Az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb adatai alapján csütörtökön frissítette a koronavírus-járvány szempontjából magas kockázati besorolású országok listáját. Mivel Romániában az utóbbi hónapban felére (2,75 ezrelékre) csökkent az újonnan diagnosztizált fertőzötteknek a lakossághoz viszonyított kéthetes aránya, csütörtökön egy sor újabb ország - köztük Németország, az Egyesült Államok, Kanada, Görögország és Svájc - került sárga zónába.

Márciusban a görög turisztikai miniszter Bukarestbe látogatott, hogy bejelentse: országa már április közepétől megnyitja határait az Európai Unióból érkező turisták előtt, a román turisztikai irodáknál pedig meg is nőtt az érdeklődés a görög húsvéti vakáció iránt. Görögország is Romániához hasonló feltételekkel biztosítja a karanténmentességet, de azzal, hogy most Bukarest sárga zónába sorolta, legalábbis megdrágult azoknak a román turistáknak a vakációja, akiknek a görög határon csak negatív ellenanyagtesztet, hazatéréskor viszont egy - újabb és jóval drágább - negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk a karantén elkerüléséhez. Moldova kivételével Románia valamennyi szomszédja, valamint a jelentős román közösséget befogadó Olaszország és Franciaország is a sárga zónához tartozik.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.