Szállodai trendiport: kínai invázió, elmaradó oroszok

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megküldte friss, 2015. első nyolc hónapját feldolgozó trendriportját. 

A jelentés azzal a pozitív felütéssel indul, hogy az időszak során a belföldi vendégéjszakák száma 7,2, a külföldieké 5,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért eredményeket. A részletekbe elmerülve azonban pár érdekes dolgot is találunk. 

A vidám résznél kezdve megtudtuk, hogy a kínaiak 43,9%-ot vertek rá a tavalyi eredményre, míg Izrael 7,3 százalékot. Utóbbi azért érdekes, mert ezzel az egyszámjegyű eredménnyel is az ázsiai beutasok 26%-át adták, míg Kína a nagy növekedés ellenére 19,6 százalékát, ami szintén tekintélyes teljesítmény. Az ázsiai öszzteljesítmény 19,1 százalékkal javult idén. 

Európa ennél vegyesebb képet mutat. Véhetően senkit sem lep meg és különösebb magyarázatra sem szorul az oroszok 27, illetve az ukránok 19,4 százalékos vendégéjszakában mért eredménycsökkenése. Hiányuk leginkább Hévíz hotelforgalmában jelent meg. A balatoni régióban Hévízt is beleszámolva 9,6%-kal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma. Hévíz nélkül az összes szállodai éj 0,6, a külföldi 2,4 százalékkal csökkent, míg a belföldi 0,1 százalékkal nőtt. Nem csupán a szállodai számokat írták át, hanem a hévízi repülőtér idei forgalmi adatait is. A kiesést az augusztusi kánikula pótolhatta bizonyos mértékig, mivel a jó időre hivatkozva az értékesítők ceruzája egy kicsit vastagabban fogott, így az átlag szobaárak 10, a RevPAR pedig 13,2 százalékkal volt magasabb.

Az uniós küldőpiacok vendégéjszakái 7,4%-kal emelkedtek. A britek 24,1, az olasz 10,2, a csehek 7,9, a lengyelek 6,9, míg a franciák 6,6 százalékkal növelték teljesítményüket. Ugyanakkor a németek összességében és országos szinten 2,7%-kal lejjebb tornázták magukat, hiába nőtt változott ugyanez a mutató augusztusban 0,9 százalékot, Budapesten pedig 2,7%-ot fölfelé. Ugyanakkor a balatoni régióban, jó idő ide vagy oda, 1,7 százalékos csökkenést hoztak össze. 

Az összességében pozitív eredményekért a budapesti szállodák előtt borulhat térdre a turizmus ipar. A számok elsősorban a külföldieknek köszönhetőek. Az összes vendégéjszaka 40,1%-a, a belföldi vendégéjszakák 8,5%-a, a külföldi vendégéjszakák 66,6%-a, az összes szállodai árbevétel 47,7%-a, szoba árbevétel 51,9%-a budapesti hotelekben realizálódott miközben a szállodai kapacitás – szobaszám – 31,6%-a volt Budapesten. A külföldi vendégéjszakák száma a nyolc hónap alatt 9,1%-kal nőtt. Ugyanez a vidéki szállodákban mínusz 1,1%. Itt belföldiek 7,9%-kal javítottak tavalyi eredményükön, javarészt a Szép-kártyának köszönhetően. Ennek forgalma nyolc hónap alatt 4,5, míg augusztusban 6 százalékkal haladta meg az előző évit. Mi lenne, ha nem lenne?

A kategóriák között az ötcsillagosok vezetik a sort. Esetükben a RevPAR országos szinten 17, Budapesten 19,2 százalékkal nőtt múlt évhez képest. Sőt szobafoglaltságban igencsak a sor elején előkelősködik a magyar főváros szállodaipara; az STR 30 európai nagyváros szobafoglaltságát vizsgáló jelentése szerint a 91,2%-os foglaltsággal a második helyet szerezte meg.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.