Szárnyal a turizmus a dél-alföldi fürdővárosban

Gyulán 15 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az év első nyolc hónapjában, ezen belül a szezonon kívüli időszakban, január és május között 17 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest - hangzott el kedden sajtótájékoztatón Gyulán.

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester kiemelte: a város 2010-ben a turizmus további fejlesztését tűzte ki célul, azon belül Gyula újrapozicionálását az idegenforgalmi piacon és a téli szezonalitás negatív hatásainak csökkentését. Úgy vélte, a legfrissebb adatok szerint sikerült elérni a kitűzött célt.

Fejlesztések, egységes arculat

Elmondta, hogy az eredményt a bővülő idegenforgalmi beruházások és szolgáltatások generálták. Újabb minőségi szálláshelyek létesültek, bővült a város programkínálata, megnyitotta kapuit a Várfürdőben az AquaPalota. A bővülő idegenforgalmi adóbevételt visszaforgatása az ágazatban számos új beruházást generált a gyulai vállalkozóknál.

Hozzátette: 2011-ben megalakult a helyi Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM), ennek köszönhetően Gyula egységes arculattal, erőteljesebb marketingprogrammal jelent meg a hazai és a külföldi turisztikai piacon.

A polgármester kiemelte, hogy új munkahelyek jönnek létre az ágazatban és újabb vállalkozások alakulnak, a városban 2 ezer ember él a turizmusból. Gyula a Dél-Alföld vezető turisztikai célpontja, Magyarország tíz leglátogatottabb városa között van a belföldi turizmusban és ezt a pozíciót hosszú távon kívánja megőrizni.

A Gyulai Várfürdő igazgatója, Boros László Attila az első nyolc havi adatokról kiemelte: a kedvezőtlen volt a nyári időjárás, ám a tavaly decembertől üzemelő AquaPalota élményfürdő megmentette a szezont. Nyár vége előtt nyereségesen üzemelt az új fürdőkomplexum. Augusztusig csak az AquaPalotát 77 ezer vendég látogatta meg. A Várfürdőnek augusztusig összesen 142 ezer látogatója volt, ez 42 százalékkal haladta meg az éves szinten tervezett százezer vendéget. Az energiatakarékos beruházásoknak köszönhetően a fürdő üzemeltetési költségei a tervezett szint alatt maradtak - tette hozzá az igazgató.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.