Szomorú, de igaz: eljött az airberlin vége, felszáll az utolsó gép

2017. október 27-én az utolsó piros fehér airberlin repülőgép is felszáll Budapestről Berlin felé, ezzel lezárva egy nagyon sikeres öt és fél éves időszakot Magyarországon — közölte csütörtökön a szívbe markoló hírt Sali Sándor, a légitársaság budapesti képviseletének vezetője.

„Szeretném mindenkinek megköszönni a sok támogatást és segítséget, amivel az airberlin csoport (airberlin, NIKI, Belair) büszkén került a legnagyobb 5 menetrendszerinti légitársaság közé” — tette hozzá.

A már egy ideje nehézségekkel küzdő légitársaság 40 gépét már nyáron átvette üzemeltetésbe a Lufthansa. Az érdeklődők között szerepel az easyJet is. A diszkont légitársaság 20-30 gépet tervez átvenni az airberlin-től, azonban a feltételekben egyelőre nem sikerült megállapodniuk. Állítólag az easy az elvártnál alacsonyabb árat ajánlott meg. A cég 20 gépe, köztük a legújabb, idén májusban átvett A330-asok visszakerültek a lízingcéghez.

Önállóan működik tovább a Niki, de ágazati pletykák szerint beolvadhat a Eurowings-be. Utóbbi igyekszik kitölteni az airberlin nyomán keletkező budapesti űrt. Így a Wizz Airrel nemrég kiegészülve négy légitársaság szolgálja ki Berlin két repülőterét. Mindegyik point-to-point, vagyis az airberlin járatokat nem kis mértékben töltő átszálló utasok egyéb hub-ok fele veszik az irányt. Szintén fejtörést okoz az airberlin sűrű frenkvenciájának megszünése az üzleti ügyben utazóknak. 


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.