Sztárok, séfek, tészták

Ajaj, az érkezéssel úgy tűnik, gondok akadnak, mert már a második sztár hív azzal, hogy eltévedt. Az imént Malek Andrea csörgött rám izgatottan valahonnan egy körforgalomból, hogy a GPS-e nem érti a METRO címét (Budaörs, Budapark, Keleti 3.), most meg Szabó Győző próbálja túlkiabálni az alatta zúgó motorját, mert szerinte totál eltévedt. Megnyugtatom, hogy szerintem is, ha tényleg épp Budaörs központja felé veszi az irányt… Ugyanis a METRO áruház felé, a városból kifelé kell jönnie, nem befelé, ha valóban részt akar venni „Sztárok, séfek, tészták” elnevezésű versenyünkön, amelyet ez alkalommal is, akárcsak a múltkor, a METRO Vevőakadémián rendezünk.

Örömmel konstatáljuk, hogy gyülekezik a média is szép számban az eseményre. Úgy látszik, híre ment előző rendezvényünk (akkor „Sztárok, szakácsok, halak” címmel rendeztük) sikerének, ezért most szinte egy tűt sem lehet leejteni, annyi a kamera, a profi fényképezőgép, a mikrofon, a diktafon meg a jegyzettömb az újságírók, riporterek kezében.
Bezzeg Gallusz Nikolett és Jakupcsek Gabriella nem hívogatnak sehonnan útközben (Niki taxival jött, Gabi meg rendszeres vásárló a METRO-ban), hanem időben beállítanak a leginkább egy tengeri halakváriumhoz hasonlító, XXI. századi modern, professzionális gasztronómiai oktató centrumba, ahol ők is csak ámulnak, hogy milyen jó helyre érkeztek, és nem is értik, miért nem tudtak eddig erről a speciális rendezvényközpontról.
Demcsák Zsuzsa műsorvezetővel egyeztetjük a programot, és főleg a sorrendet, közben a profi szakácsok is már szakácsruhájukba beöltözve, késeiket az asztalra helyezik, és már kezdetét is veheti második alkalommal megrendezésre kerülő, ilyen jellegű programunk – sztárok főzése profik segítségével -, amelynek nem titkolt célja, hogy lapunk közvetítésével, tulajdonképpen vidám, laza, oldott formában és módon közelebb kerüljenek
a konyhában csak kocaszakácsként előfordulók a professzionális fakanálforgatókkal.


Miközben már zajlik a séfpárok sorsolása, és minden sztár épp kezet ráz, bemutatkozik, átöleli vagy érdeklődve nézegeti a késkészletét a mellé került profinak, az igazi ismerkedés tulajdonképpen akkor veszi kezdetét, amikor a négy egyforma alapanyag csomag mellé minden pár választhat másik négyet. Itt van olyan sztár, aki maximálisan a profira hallgat (Gallusz Niki például csak Barka Áron, az ARAZ étterem executive séfjének száját lesi, hogy mit ejt ki, mit vigyen magukkal a főzéshez), és van, a saját feje után halad (ilyen Szabó Győző például, aki felkap egy zacskó diót „Nagyanyám mindig arra tanított, egy a lényeg a fiam, legyen a spájzban dió!” felkiáltással).


Indul a stopper: 40 perc van a tésztaétel elkészítésére, a párok odaugranak a tűzhelyhez, serpenyőhöz, ki mit tud, megragad,
a sztárok néha inkább feltartják a profikat, mintsem segítenék őket a munkában,
de itt emiatt most egyáltalán nincs feszültség.
Szabó Győző rögvest dalra fakad, „Az asszony ingatag”-ot énekli torka szakadtából (teljes rejtély, miért pont ezt, nyilván csak ezt tudja olaszul), miközben vizet készít a tűzre a tésztának. Jakupcsek Gabi pedig azzal a mozdulattal elvágja az ujját az első percben, amint egy késhez ér hagymavágás címén, „én még ilyen isteni éles késekkel az életben nem találkoztam”, mondja csodálattal a hangjában, és dicséretére legyen mondva, rendíthetetlenül folytatja a kukta munkát. „Mmmm, milyen finom lesz, és hal is lesz benne, amit imádok.

Alig várom, hogy elkészüljön”, lelkendezik Malek Andrea, aki nagyon örült a felkérésnek, hiszen Jakupcsek Gabihoz hasonlóan pici lánya van otthon (a két nagyfia mellett), így napról-napra háziasszonyként is bizonyít, nemcsak a színpadon - Budapesten és Bécsben -, ahol felváltva fellép.
„Talán leég a hagymád, persze egyáltalán nem biztos”, szól halkan Áronnak Gallusz Niki, akinek séfpárja a tűzre pillantva csak legyint egyet, és folytatja az előkészítő munkát. „Megszoktam már, hogy a szállodai konyhán is magamra vagyok utalva”, mondja a szakács. „Olyan pepecselős feladatot adott, fenyőmag válogatást meg vagdosást, így Niki, hogy ilyen alkalmi Hamupipőkeként el leszek itt vagy száz évig.” Majd nagy önismeretről téve tanúbizonyságot, hozzáteszi, „Nem baj, legalább addig sem zavarom a valódi munkát.”
„No, no, no!”, kiált egy igazi profi, egy olasz szakács (aki nézőként van jelen, hiszen felesége, Kertész Mirjam a Coninvesttől a zsűrit erősíti, és őt kísérte el). Az olasz ugyanis majdnem kardjába dől, amikor látja, hogy Győző a még fel sem forrt vízbe önti a tésztát főni. „Sürget az idő”, magyarázza a színész, „és különben is, fejben már kész az egész.”
Egyébként ők az első pár, Gyöngyösi Jánossal, az Agárdi Pálinka Vendéglő főszakácsával együtt, akik a zsűri elé teszik a fogásukat, amelynek Metroséra sült kacsamell, tejszínes, ruccolás pennével nevet adják, és persze egy, a METRO-nál tartott verseny esetén már egy ilyen elnevezés is fél siker.

Közben Malek Andreáék is elkészülnek, séfpárjával, Kiripolszki Istvánnal (KOGART) való összhangra utal művük elnevezése: Penne á la Mamma et Kiripolszki lapított sonkával, sült capribogyóval – még leírni is sok, lesz is baj belőle, de ne szaladjunk előre, várjuk ki a végét.

Miközben Jakupcsek Gabi, Bóné Márkkal, a Carne di Hall étterem főszakácsával az oldalán még lázasan végzik az utolsó simításokat Penne el Camino fantázianevű alkotásukon, Gallusz Niki egy pohár vörösborral a kezében felhőtlenül interjút ad valamelyik kereskedelmi csatornának, nem zavarja, hogy Barka Áron süt, főz, tálal, díszit egyszemélyben.
Végre mindenki mindennel elkészül, és a zsűri villája elé kerülnek a műalkotások. A zsűri tagjai – Haász Ákos, a METRO Horeca-ágazatának vezetője, Bérczy Róbert a METRO Vevőakadémia séfje és Szabó Péter szakoktató, valamint Kertész Mirjam (Coninvest) és Demzsák Zsuzsa (TV2, műsorvezető) teszik a dolgukat: folyamatosan nyelnek, szigorúan néznek maguk elé, és bőszen jegyzetelnek.
Végül elérkezik az eredményhirdetés ideje: Jakupcsek Gabiék holtversenyben lettek harmadikak Malek Andreáék lazacos költeményével. Az ítészek bírálata szerint az előbbinél túl sok mindent használtak (a kevesebb több lett volna), Andreáéknál pedig a túl hosszú és bonyolult név is visszahúzó erő volt. Csupán fél ponttal csúsztak le Gallusz Nikiék, a
„Boldog kecskepásztor erdei lakomája” című műalkotásukkal az első helyről. Itt bezzeg dicsérték a névválasztást („Ennyit tudtam ehhez hozzátenni”, mondta Niki),
lédús, tartalmas volt az étel, bár a tészta kissé szétázott. Első helyezett pedig a Szabó-Gyöngyösi páros Metrosés fogása lett, ahol szintén a jó névválasztás mellett sokat nyomott a latba, hogy tökéletesre sikeredett a kacsamell.

{video|id=3181}

Minden csapat METRO ajándékcsomagokat kapott, a sztárok pedig – ki némi célzatossággal, ki kevésbé – oktatási lehetőséget, amit a METRO Vevőakadémián lévő programok közül választhatnak ki maguknak. Lapunk, a Vendég & Hotel szerkesztősége wellness hétvégéket ajándékozott a résztvevő hírességeknek, a (sokat) segítő sztárszakácsok pedig – szintén a METRÓ-tól – professzionális szakkönyveket kaptak ajándékba.


Vágó Ágnes - Vendég & Hotel (kép: Kolbe Gábor)


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.