A TUTSZ álláspontja szerint a hazai turizmus vizsgálatának alapja a versenyképesség mint az üzleti élet sikerességének kifejeződése és jövőbeni fejlődésének biztosítéka.

E téren – az Új Széchenyi-terv „Gyógyító Magyarország” egészségturizmus koncepciója bizakodásra okot adó megjelenése ellenére – nincs változás, lehangoló a hazai turizmus üzemgazdasági mutatóinak évtizedes romlása (például szállodai árak), aminek oka alapvetően az, hogy az infrastrukturális/szuprastrukturális és HR-fejlesztések nem tartottak lépést a nemzetközi trendekkel.

A hazai turisztikai szolgáltatók jelentős részének nyereségtermelő képessége és versenyképességi potenciálja továbbra is alacsony. E gyengeség alapvető oka a többségében átlagos minőségű és egyediség nélküli termékstruktúra, a nem kielégítő intézményrendszer és a marketingforrások kellő szintjének hiánya.

A Turisztikai Tanácsadók Szövetsége a versenyképesség javítása érdekében hagyományteremtő szándékkal az alábbiakban foglalja össze a 2012-es évre vonatkozó tapasztalatait.

Desztinációs szintű termékfejlesztés szükséges

Komoly szuprastrukturális (szálloda, termál-, gyógyfürdő, vendéglátóüzletek, kulturális, sportattrakciók) fejlesztések valósultak meg 2012-ben, többek között uniós és állami pályázati támogatási finanszírozással. Fenntarthatóak lesznek-e ezek a fejlesztések?

A banki hitelek bevonásával épült szállodák nagyszámú „bedőlése”, aminek oka a rendkívül magas hitelarány, illetve a nem versenyképes szolgáltatási struktúra, is azt bizonyítja, hogy a turizmusban a szakmai tudás szerepét és fontosságát nem mindenki veszi komolyan. Friss példa a gyógyfürdőfejlesztések komplexitásának kiegyenlítetlenségére az impozáns makói, Makovecz tervezte gyógyfürdő helyzete...

Joggal tételezhetnénk fel pedig, hogy a támogatott fejlesztések olyan létesítmények létrejöttéhez nyújtanak támogatást, amelyek hosszú távon is életképesek és sikeresek.

Ehhez kapcsolódóan a fürdőkre vonatkozó jövőbeli fejlesztéseket megelőzően fontosnak tartjuk a balneológiai kutatások finanszírozásában való részvételt, az állam, a települési önkormányzatok, a szakmai szervezetek, az érdekelt és érintett fürdőintézmények és szálláshelyek, továbbá az orvosi szakma együttműködését.

Területfejlesztés és desztinációs menedzsment

A területfejlesztés területén két nagy hiányt látunk: a két legnagyobb hazai desztináció (Balaton, Budapest) fejlesztésének tervezetlenségét és menedzsmentjének elhanyagoltságát. A hazai turizmustörténet legjelentősebb szervezeti intézkedése a TDM szervezeti rendszer létrehozására vonatkozó döntés. Nem lehet túlértékelni a TDM-ek szerepét a turizmusban, a nemzetközi példák igazolják e szervezeti rendszer nélkülözhetetlenségét. A TDM jelenleg kialakult rendszere azonban súlyos hiányosságokat, veszélyeket mutat:

• A desztinációk nem feltétlenül gazdasági teljesítőképességük, hanem sokszor érdekérvényesítő képességük szerint kaptak támogatást a szervezet felállításához, ami nem káros a még nem bizonyított desztinációk esetében, azonban sajnálatos és versenyhátrányt hoz a támogatásra méltó, de attól elesett közösségek esetében (vö. központi régió desztinációi nem részesülhetnek EU-s forrásokból). Szembeötlő a gazdasági fenntarthatatlanság veszélye és várható következménye több TDM esetén, és a nem hatékony működés egyik oka az egységes informatikai rendszer kiválasztásának és bevezetésének halogatása.

• Az EU-s források elnyeréséért, majd pedig lehívásáért folytatott harc felemészti a néhány fős munkaszervezeteket, és elveszi az energiákat a valós szakmai tevékenységekre történő összpontosítástól. A normatív alapú támogatásra (ifa százaléka) történő átállás révén jelentős energiák szabadulhatnának fel a szakmai tevékenységek fokozására.

A folyamat összességében pozitív, két ellentmondásos elemet azonban 2012. évi tapasztalataink alapján is megemlítünk:

• Tavasszal indokolatlan feszültség keletkezett a turisztikai szervezetek és a települési önkormányzatok között: a konfliktus a pénzügyi források felhasználása, azaz elosztása körül kezdődött, de személyeskedő vitává fajult több esetben szervezeti és személyi vonatkozásban. Lehangoló, hogy nincs kormányzati grémium, amely ezen konfliktusok rendezését felvállalná!

• Területfejlesztési munkánk során érzékeljük, hogy a helyi (szak)emberek sok esetben félreértik a szubszidiaritás elvét: keverik a döntési kompetenciát a szakmai hozzáértéssel. Így azután a helyi vonzerő- és termékfejlesztés tervezésében, megvalósításában, valamint a folyamatmenedzsmentben sok TDM menedzsmentje és munkaszervezete magára marad. A települési önkormányzatok nincsenek abban a helyzetben, hogy kvalifikált szakembereket alkalmazzanak, a helyi turisztikai szolgáltatók pedig sokszor a fennmaradásukért küzdenek.

Működési rendszer

Örömmel ismertük meg a turizmustörvény tervezetét a parlamenti nyílt napon (2012. április 4.), ugyanakkor a tervezet visszavonása óta a folyamat megtorpant. Nem érdemes abszolutizálni egy ilyen szakmai alkotmány fellendülésre vonatkozó hatóképességét, a működési rendszerrel kapcsolatban inkább az alábbiak megfontolását ajánljuk:

• A turizmus államigazgatásban elfoglalt helye továbbra is ellentmondásos, a jelenlegi felállásban szinte törvényszerűen eredményezi a turizmus nemzetgazdaságunkban betölthető kitörésipont-szerű szerepére való alkalmatlanságát. Ha nagyon sarkosan akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi szervezetrendszer a gátja a nemzeti fejlesztési anyagokban kijelölt célok elérésének. A turizmust egy fél tucat államtitkársággal felálló minisztérium (NGM) irányítja. Emellett a fejlesztési források meghatározásában az NFM, számos területen pedig a NVM az illetékes. Emellett viszont az USZT II. szerint a gazdaság új kitörési pontját adni hivatott egészségturizmust kézenfekvően szabályozni képes EMMI-nek nincs hatásköre a gyógyturizmus fejlesztésében. Egy ilyen multiszektoriális iparág egységes irányítást követel, s álláspontunk szerint semmi nem eliminálja a szakma régi elvárását az önálló turisztikai államtitkárság felállítására vonatkozóan.

• A kormány számos területen képes volt sokszor unortodox módszerekkel is átalakítani az államigazgatás és gazdaságszabályozás különböző területeit, éppen itt az ideje, hogy a turizmust is radikális átalakítással a nemzetgazdasági célok megvalósítására alkalmas szervezettel lássa el. Azon országokban, ahol a turizmus hasonló aránnyal képviselteti magát a gazdaságban, sok helyütt turisztikai minisztérium van. De a szervezet önmagában még nem megoldás a felmerült kérdések kezelésére, ha ahhoz hatáskör és forrás nem kapcsolódik.

Az államigazgatás szervei mintha elzárkóznának a szakmai szervezetekkel folytatott közös munka elől. Pedig mi a Nemzeti együttműködés rendszerét komolyan vettük (javaslatokat fogalmaztunk meg, részt vettünk a társadalmi egyeztetéseken), és várjuk a szakmai együttműködést. Nem értjük, miért nem tartják fontosnak (államtitkári nyilatkozatból következtettünk) a korábbi OIB-mintájú partneri kapcsolat működtetését.

Szakmaiság és etika

A versenyképesség alapvető feltétele, hogy olyan termékek jöjjenek létre, amelyek állják a versenyt és azokat olyan formában működtetik, hogy hosszú távon is sikeresek legyenek. Egyetlen fejlesztő vagy menedzsmentszervezet sincs birtokában a versenyképesség biztosításához szükséges minden módszernek, adatnak vagy ismeretnek. Éppen ezért alkalmaznak tanácsadókat. Elvileg. A hosszú évek óta jelen lévő és erősödni látszó gyakorlat azonban nemcsak a jelen, hanem a jövő versenyképességét is kockáztatja, hiszen számtalan önjelölt és megfelelő ismerőssel rendelkező „tanácsadó” jelent meg a piacon, akik kilóra és „olcsón” gyártanak pályázatokat, fejlesztési terveket, stratégiákat. Mindez azzal járhat, hogy klisés és már rövid távon is fenntarthatatlan, versenyképtelen fejlesztések is támogatást nyerhetnek. Ma már az sem számít extrém helyzetnek, hogy csak azért nem vonnak be TDM-szervezetek vagy önkormányzatok a munkába más települése(ke)n (is) dolgozó szakértőket, mert azok „nem helyiek”. Egy olyan iparágban, amely a máshonnan érkezők számára nyújt szolgáltatásokat. Az már a zsákmányszerzés kategóriájába tartozik, amikor a pályázó felhasználja a szakavatott tanácsadó tapasztalatait, ismereteit, majd a nyertes pályázat szerződéskötési folyamatában, illetve a kivitelezés során már főként a szakmában ismeretlen, ámde a pályázóhoz közeli körrel váltja fel a tanácsadó(ka)t. Ezt megtehetik, hiszen a pályázatok kötelező részét képező szakmai és pénzügyi ajánlatok a pályázót a későbbiekben semmire sem kötelezik. Ez pedig legalábbis etikátlan eljárás, és a tanácsadói szakma elvárja, hogy a közreműködő szervezetek, illetve 2013-tól az illetékes minisztériumok tegyenek olyan lépéseket, amelyek kizárják ezt az etikátlan gyakorlatot!

Marketing

Új típusú, komplex megközelítésű, piackutatásokra alapozott, együttműködésben megvalósuló marketingtevékenységre lenne szükség, amely figyelemmel van a fogyasztói szokások változására. Mindezen elvekből alapvetően a szisztematikus és szakmailag is védhető alapokon nyugvó monitoring és kutatás tűnt el, hiszen a források bizonytalansága miatt ez az első tétel, amelyet a költségvetésekből kiszednek. A hazai turizmus versenyképességét a szakmai tudás alapozza meg. A közép- és felsőfokú oktatási intézményekben az oktatói gárda jelentős szellemi potenciálja a szakmának, ugyanakkor lehangoló, hogy ezen intézmények a külföldnek képezik a jó magyar szakembereket: legalábbis erre következtetünk a külföldi munkavállalások tömegességéből. Ami aggasztó: a téli szezonra külföldre szegődő kollégáink zöme már nem jön haza a nyári szezonra!

A TUTSZ szerint a 2012-es év kihívásokkal teli és a jövő sikerességét is kockára tévő folyamatokat erősítő év volt. A partner szakmai szervezetekkel egyetértésben úgy gondoljuk, hogy a turizmusban dolgozók szakmai potenciálja és elkötelezettsége továbbra is példaértékű. Ismereteinket, tapasztalatainkat és elkötelezettségünket, felajánljuk, és bízunk abban, hogy azok nagyobb arányban hasznosulnak.