Új látogatóközpont épül Tatabányán

Gerecse kapuja néven épít látogatóközpontot a tatabányai önkormányzat a megyeszékhely fölé magasodó Turul emlékmű közelében 600 millió forintos beruházással - ismertette a polgármester csütörtökön az építkezés megkezdése alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

Schmidt Csaba elmondta, az ötszáz négyzetméteres létesítményben vendéglő, állandó és időszakos kiállítások és ajándékbolt kap helyet.

A központ egy év múlva fogadhat látogatókat. A beruházással egy időben felújítják az emlékműhöz vezető utat, a parkerdőben új tanösvényeket jelölnek ki és kisebb rekonstrukciókat végeznek el a Turul szobron és talapzatán.

A polgármester hozzátette, a tatabányaiak és az ide látogatók több évtizedes elvárásának tesz eleget a város a turisztikai bemutatóközpont létrehozásával.

Az épület vázlatterveinek elkészítésére Kossuth- és Ybl-díjas építészeket hívtak meg, majd munkáikból kiállítást nyitottak és szavazni lehetett az alkotásokról.

A szakmai zsűri és az 1501 szavazó többsége Dévényi Sándor alkotását tartotta a legjobbnak, aki egy repülni készülő Turul madárra emlékeztető épületet tervezett. A hatszáz millió forintot meghaladó beruházás megvalósítására a város 514 millió forintos uniós támogatást nyert el. 

A Tatabánya melletti Kő-hegy város felé néző sziklaperemén lévő Turul emlékmű Árpád honfoglaló magyarjainak a bánhidai síkon 907-ben Szvatopluk morva fejedelem fölött aratott győzelmére emlékeztet. A millennium kapcsán Komárom vármegye döntött a bánhidai emlékmű felállításáról, melyet 1907-ben avattak fel.

A madár kiterjesztett szárnyainak fesztávolsága majdnem 15 méter, karmaiban az Árpád-kard 14 méter hosszú. Ezzel Európa egyik legnagyobb, madarat ábrázoló ércszobra.

Fején stilizált, aranyozott, magyar koronát visel. A Tatabánya jelképévé vált Turul emlékművet írásaiban Jókai Mór örökítette meg, valamint Feszty Árpád megfestette, az alkotás az Észak-Komáromi Duna Múzeumban tekinthető meg.

Forrás: MTI


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.