Új török szállodák a Sun & Fun nyári kínálatában

Törökországi partnereivel együtt mutatta be 2012-es katalógusát a Sun & Fun Holidays hétfőn a budapesti Corinthia hotelben. 

Nemes Mariann, a Sun & Fun marketing vezetője kiemelte: a harmadik nyári szezonjára készülő cég sikerrel zárta 2011-et, hiszen megduplázta előző évi eredményét. Törökország várakozáson felül teljesített, Egyiptom és Tunézia iránt a nyári hónapokra élénkült meg az érdeklődés. A tavalyi évben összesen mintegy tízezer utasa volt a cégnek, amely az ISO-9001-es minősítést is elnyerte 2011-ben.

A tél folyamán távolabbi desztinációkkal (Dubai, Goa és Thaiföld) is színesedett a Sun & Fun kínálata. A nyári szezonra azonban a jól bevált úti célokkal, Törökországgal, Egyiptommal és Tunéziával készül a Sun & Fun. A már ismert szállodák mellett új török partnerüknek köszönhetően új szálláshelyek is kerültek a katalógusba, illetve a cég honlapjára. A hétfői rendezvény résztvevői megismerkedhettek az ötcsillagos, all inclusive Jasmin Beach Resort és a Phaselis Rose, valamint a felújítás alatt álló Bella Sun és Annabella szállodák szolgáltatásaival.

A katalógusban való tájékozódást segíti, hogy a hagyományos csillag feltüntetése mellett a Sun & Fun minden esetben megadja saját értékelését is, illetve jól bevált kategóriákba sorolja az egyes szállodákat (young, relax, family, prestige). Törökország idén is sok családi (family) ajánlattal várja a vendégeket. A családbarát Sunny Club szolgáltatás neve 2012-ben Orange Sunny Club-ra változik, ám a lényeg ugyanaz marad. Magyarul beszélő animátor várja a gyerekeket a törökországi Jasmin Beach Resort szállodában, és az egyiptomi Serenity Fun City hotelben.

A cég honlapjának fejlesztése is folyamatban van, mondta el Nemes Mariann. Várható újítás, hogy a weboldalon könnyen összehasonlíthatóvá válnak az egyes hotelek, a szállodák részletes all inclusive koncepciója pedig magyar fordításban lesz olvasható a honlapon.

Törökországba heti 3 charterjáratot tervez a Sun & Fun Holidays (hétfő – szerda – péntek), Egyiptomba heti kettőt (kedd – szombat). Az első charterek április végén indulnak.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.