Enni mindig kell

Budán, az I. kerületi Bem tér és Fő utca kereszteződésében nyílik a legújabb, 40 négyzetméteres Bazsalikom Pékség. A brandhez tartozó ötödik üzlet indulásáról Szabadfi Szabolccsal beszélgettünk. 

A koronavírusos-vészterhes időben nem minden nap érkezik hír üzletnyitásról. Szabadfi Szabolcs szerint  a járványhelyzet nem befolyásolta a pékségek forgalmát, hiszen "enni mindig kell".

A budai Panificio il Basilicoban -a korlátozások miatt-  még nem tartózkodhatnak fogyasztó vendégek, ezért  egyelőre csak a pékárukra és az azokból készült szendvicsekre koncentrálnak. Ez az ötödik üzlet, amit nyitnak, ismert a brand, ennek köszönhetően az elején nagyobb érdeklődésre "rohamra" számítanak, ami kihívásokat jelenthet - ezt talán csillapítja a járványhelyzet.

"Sajnos minden egyes boltnyitásnál várhatóak hibák, nehézségek, természetesen megpróbáljuk ezeket kiküszöbölni. Nehéz eltalálni a mennyiséget, minden bolttal előfordul, hogy délután kettőre leürülnek a polcok és egyszerűen nem tudjuk pótolni. Bízunk benne, hogy van elég tapasztalatunk, hogy ezeket a hibákat könnyebben kiküszöböljük"- mondja a pék, és a jövőre vonatkozóan hozzáteszi: "minden helyszínnél legalább egy év működés kell, hogy kiderüljön, hogyan megy télen-nyáron, több-e a helyi lakó vagy a helyben dolgozó, mennyire működik az üzlet."

A környezettudatosságot szem előtt tartva, az üzletben próbálnak egyre több dolgot kimérve is kínálni: az olajválaszték, köztük olasz olívaolajak, napraforgóolaj, tökmagolaj is elérhető így. A csomagolásmentességet helyben kapható üvegekkel támogatják, de a sajátot is elfogadják. Az elviteles megoldások mindegyike biológiai úton lebomló.

A járványügyi helyzet, az idősáv, egy pékség életében a legrosszabb dolog, hiszen reggel mennek dolgozni a fiatalabbak is. Szabadfi Szabolcs és az új Bazsalikom Pékség életében ez a korlátozás egyáltalán nem szerencsés, fel is hívja a figyelmet rá: "az, hogy valaki két órán keresztül nem tud bejönni, azt eredményezi, hogy utána adott időben sokkal többen lesznek a boltban".

A pékség kínálatából Szabolcs a kedvencét emeli ki: "A Käselaberkäse szendvics az osztrák inaséveimre emlékeztet és gyakorlatilag minden reggel azt ettem. Ez egy sajttal átszőtt húskenyér, amit a kovászos császárzsemlénkbe rakok bele és uborkasalátával vagy almás mustárral adjuk. Ahogy a meleg Laberkäse-ből folyik ki a sajt, elképesztően finom."


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.