Városkártyával bővül a Miskolc Pass

Az új kártyatípus 2017. január 15-től érhető el.

A miskolci turisztikai szervezet célja, hogy a Miskolcra érkező vendégek, a miskolci turisztikai szolgáltatók és a helyi lakosság számára is olyan smart megoldásokat kínáljon, amely lehetővé teszi a minél kevesebb műanyag- és papíralapú eszköz használatát. Éppen ezért megjelenéseiben is előnyben részesíti évek óta az online megjelenéseket, szolgáltatásfejlesztési programjában pedig minden esetben igyekszik olyan eszközöket kifejleszteni, amelyek a lehető legkevesebb környezetszennyezéssel járnak. A cél ugyanis nem kevesebb, mintsem hogy Miskolc és környéke a következő generációk számára is biztosítani tudja azt a csodálatos környezetet, amit a ma itt élők és ide látogatók élvezhetnek. Ezt a célt követte a Miskolc Pass kártyacsalád kidolgozása esetében is, amelynek 2017. január 15-én újabb családtagja jelenik meg, kifejezetten a miskolci lakosokra fókuszálva.

A QARD rendszerre épülő Miskolc Pass kártyacsalád elve, hogy a lehető legkevesebb káros anyagot használjanak fel az előállításához és működtetéséhez. Éppen ezért a felhasználóknak már nem szükséges plasztik kártyát megvásárolni ahhoz, hogy az ingyenes szolgáltatásokat és kedvezményeket igénybe vegyék, elég, ha a telefonjukon, tabletjükön megmutatják az online vásárlás során kapott Smart QR-kódot.

Miskolc Pass Classic - a városkártya

A Miskolc Pass Classic elfogadóhelyei, a kártyában lévő kedvezményes szolgáltatások köre a miskolciak igényei szerint kerültek összeállításra, s nemcsak turisztikai, hanem egyéb, a mindennapokhoz kapcsolódó kedvezményeket is kínálnak a felhasználóknak. A kártya jelenleg, az indulásakor mintegy 80 elfogadóhelyet kínál a városlakóknak. Ha a vevők a Miskolc Pass Classic városkártya megvásárlásakor megadják e-mail címüket, a vásárlásról azonnal kapnak egy e-mailt, amelyben megkapják virtuális kártyájukat is, amelyet le tudnak tölteni okostelefonjukra, tabletjükre, így akkor is használni tudják a kártyájukat, ha a plasztik kártyát otthon felejtik.



Ha a kártyatulajdonos a kártyáját használja, erről igény szerint e-mailben tájékoztatást kap, így nincs visszaélési lehetőség, hiszen nyomon tudja követni, hány alkalommal, hol és mikor vásárolt már kedvezményes közlekedési bérletet, vagy mikor és hol használta a kártyáját egyéb kedvezmények igénybe vételére. A kártyán lévő QR-kódot beszkennelve ráadásul internetelérés mellett a felhasználó bármikor ellenőrizni tudja a kártyán lévő egyenlegeit (mivel az elfogadóhelyek saját törzsvásárlói programot is kialakíthatnak a rendszerben), sőt, egy személyre szabott navigátor is a rendelkezésére áll, amely bemutatja a közelben lévő elfogadóhelyeket.

A kártyacsalád első tagja a Miskolc Pass Turisztikai Kártya volt, amely 2015 tavaszán indult útjára.

A Miskolc Pass gyerekkártya

A Miskolc Pass gyerekkártya bevezetésénél a gyerekek és a felnőttek közös igényeit igyekezett a turisztikai szervezet kiszolgálni azzal, hogy a virtuális kártya mellett egy olyan ajándéktárgyra került rá a Miskolc Pass QR-kódja, amely a kártya lejárta után hírforrásként és lakásdíszként is használható. A szervezet ugyanis - arra építve, hogy a gyerekek szeretnek kisebb ajándéktárgyakat hazavinni magukkal a kirándulásokról - a klasszikus plasztik kártya helyett hűtőmágnest készített a gyerekeknek. A kártya érvényességi ideje alatt természetesen a kártyahasználók igénybe vehetik a város által nyújtott kedvezményeket és ingyenes szolgáltatásokat, a kártya lejárta után pedig a QR-kódra kattintva a város eseménynaptára érhető el, miközben a hűtőszekrény dísze a kártya.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.