Vasúti határátkelők nyílnak meg Horvátország és Magyarország között

Újra megnyitnak három vasúti átkelőt Horvátország és Magyarország között - jelentette be Vlaho Orepic horvát és Pintér Sándor magyar belügyminiszter hétfőn Budapesten.

A megállapodás szerint a Murakeresztúr-Kotoriba (Kotor), a Gyékényes-Koprivnica (Kapronca) és a Magyarbóly-Beli Manastir (Pélmonostor) vasúti átkelőt nyitják meg újra hétfőn, ezeket korábban a migránsválság nyomán zárták be - közölték sajtótájékoztatójukon.

Mindkét belügyminiszter úgy vélekedett, hogy a vasúti határátkelők újbóli megnyitása a két ország közötti belügyi kapcsolatok javulását is jelenti.

Vlaho Orepic olyan konstruktív tárgyalásnak nevezte eszmecseréjüket, amely új fejezetet nyit a két ország belügyi kapcsolataiban, és egyben Európa biztonságát is erősítik. Horvátország a migránsválság kezelésében is partnert lát Magyarországban - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a Horvát Köztársaság a schengeni övezethez csatlakozás folyamatában számít Magyarország támogatására, és át akarja venni ezzel kapcsolatos tapasztalatait.

A belügyi együttműködés folytatódhat olyan területeken is, mint az idegenforgalom és az aknamentesítés - mondta Vlaho Orepic.

Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években szoros együttműködés volt belügyi területen a két ország között. Példaként említette, hogy magyar rendőrök járőröztek adriai üdülőhelyeken, valamint közös járőrszolgálatot teljesítettek magyar és horvát rendőrök a közös határ mentén. Ez az együttműködés bűnügyi területre is kiterjedt - tette hozzá.

Ennek a helyzetnek a fennmaradását akadályozta a migránsválság, ám az ellentétek feloldásában előrehaladtak a tárgyalások nyomán, ezt jelzi, hogy újranyílik hétfőn a három lezárt vasúti határátkelő - mondta Pintér Sándor.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.