Visszatérnek Nagyváradra az izraeli turisták

A hetvenes években közlekedett utoljára charterjárat Nagyvárad és Tel-Aviv között, most azonban újraindították a járatokat: április 22-étől nyár végéig több mint kétezer izraeli turistára számít a romániai város.

Szokatlanul nagy biztonsági intézkedések kísérték azt, hogy április 22-én leszállt az első nagyobb repülőgép – egy Boeing – a kibővített és felújított nagyváradi repülőtéren - írja az erdon.ro. A charterjárat Izraelből hozott 147 turistát 10 napos üdülésre, aztán fordult, és még ugyanennyit. És még azóta is fordul, egészen augusztus 31-ig jönnek újabbak. Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk, a tervek szerint a nyár végéig csak Izraelből több mint kétezer utasra számítanak a repülőtéren, akik a város melletti Felixfürdőre érkeznek pihenni. A fürdőbe az 1970-es években rendszeresen érkeztek izraeli turistacsoportok chartergéppel, azután a láncok megszűntek - írtuk Nagyváradról szóló cikkünkben.

Az első járat érkezése Tel-Avivból a tervezettnél egy órával később érkezett, állítólag azért, mert már Tel-Avivban is szigorú biztonsági ellenőrzések voltak. A nagyváradi repülőtéren pedig gépfegyveres kommandósok jelentek meg, akik addig maradtak, amíg az érkező izraeli vendégek járművei később elhagyták a reptér területét. A legnagyobb román titkosszolgálat, a SRI különítményt küldött, amely még jóval a gép érkezése előtt átvizsgálta a környező épületeket, és még azokat a buszokat is, amelyek a légi jármű utasait vitték aztán tovább Félixfürdőre.

Nagyváradra a romániai Air Bucharest gépe hozta a turistákat, és már előre jelezte a cég, hogy emelt kockázati faktorú járatról van szó. Nyár elejétől a Air Bucharest helyett majd a Blue Air gépei hozzák az újabb turistákat Izraelből, mindegyik ilyen emelt kockázati faktorú járat lesz.

A mostani, augusztus 31-ig közlekedő járatok chatrerek, de tenni fognak azért, hogy menetrend szerinti járatok is legyenek nemsokára Nagyvárad és Tel-Aviv között.

Forrás: erdon.ro


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.