Viszkis burgerrel promózik a Zing

A sajtburesz-hullám után a Viszkis-filmére is felül a Zing, közben az első franchise egységet is megnyitották.

A Kenderesi-féle sajtburesz után újra mémérzékeny szezonális terméket hozott ki a Zing: a Viszkis burger húsát gabonapárlatban pácolják. A burger premierje a film bemutatóján történt, az első szendvicseket a főszereplő, Szalay Bence állította össze, és ezzel felavatta az Allée-ban nyitott új egységet is.

A burger ötletével a Socially állt elő, a gasztromarketing-ügynökséggel 2015 óta dolgoznak, a kampányon a Positive pr ügynökség munkálkodik még.

„A whiskey a gasztronómia egyik kedvelt alapanyaga, a Zingnél pedig már nagyon érett, hogy ebből valami igazán különleges hamburger szülessen. Az Allee nyitás és a Viszkis film premierjének időpontja hozta magával a kampány ötletét, hiszen ez az első egysége a Zingnek, ami bevásárlóközpontban foglal helyet, karnyújtásnyira a mozitól. Az aktualitásokra való reagálás a Zing márka egyik fontos részét képzik, és lehetőséget teremtenek arra, hogy ezek által iheletett gasztroélményt nyújtson a vendégeknek, ahogy ez volt a sajtburesz storynál és a Moszkva téri nyitásnál is” – mondta el Varga Sári, a Socially tulajdonosa.

A sajtburesz-sztorinál egy olimpikon mondatára repült rá az ügynökség és a burgerlánc, amivel emlékezetesen morcossá tették a hivatalos olimpia-szponzor McDonald's-ot. Itt hagyományos együttműködésről van szó a filmmel, a nyitóvetítésen a vendégek és a stábtagok is Zing-burgereket majszoltak.

Forrás: Élelmiszer Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.