262 éve telepítették újra Nyíregyházát

Nemzetközi kulturális programmal ünnepli újratelepítésének 262. évfordulóját a hét végén Nyíregyháza. Ulrich Attila, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely alpolgármestere szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a háromnapos rendezvénysorozat csütörtökön két német kiállítás megnyitásával kezdődik meg.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Nyíregyháza testvérvárosa, Iserlohn levéltára a Dortmundhoz közeli település történetét mutatja be, múzeuma pedig a híres iserlohni dohányszelencék gyűjteményét állítja ki a helyi levéltárban, illetve a múzeumban.

A programba pénteken bekapcsolódnak a I. Nyíregyházi Nemzetközi Plein-Air Művésztelep résztvevői is, akik tárlaton mutatják be alkotásaikat a nyírségi nagyváros művelődési központjában.

A művésztelepet a nyíregyházi és az iserlohni önkormányzat közösen szervezi, két év múlva a német településen, négy év múlva újra Nyíregyházán találkoznak a résztvevők. A Sóstói Múzeumfaluban jelenleg, április 30-tól tizenkét német, magyar, román és szlovák festő, illetve grafikus alkot. A képzőművészek egy-egy művüket felajánlják majd a két város múzeumainak, ahol a következő években gyűjteményt hoznak létre a kortárs alkotók festményeiből, rajzaiból.

A testvérvárosi kapcsolatok létrejöttét is ünneplik

A szabolcsi megyeszékhely 1753-as újratelepítéséről pénteken ünnepi önkormányzati közgyűlésen emlékeznek meg, amely egyben Nyíregyháza és Iserlohn 25 éves, valamint Nyíregyháza és Szatmárnémeti (Románia) 15 éves testvérvárosi kapcsolatának emlékező rendezvénye is.

Az újratelepítés során, 262 évvel ezelőtt a török időkben szinte elnéptelenedett Nyíregyházára gróf Károlyi Ferenc földbirtokos szlovák (tót) ajkú telepeseket költöztetett Békés, Borsod, Nógrád, valamint a felvidéki Hont és Zólyom vármegyékből. Békésben Petrikovics János szarvasi csizmadiamester szervezte az áttelepítést, őt és Károlyi Ferencet ma városalapítóként tisztelik a nyíregyháziak.

Kézműves bemutatók és koncertek

Köztéri szobruknál az ünnepi közgyűlés után koszorúzás lesz, majd német és magyar művészek adnak ünnepi hangversenyt a helyi művelődési központban a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Azt követően a városháza előtti Kossuth téren akusztikus zenét és a Dimenzió Zenekar Rockadili koncertjét hallhatják az érdeklődők.

Szombaton a Kossuth téren művészeti együttesek fellépésével, kézműves és iparművészeti bemutatóval, gasztronómiai programokkal folytatódik a rendezvény, este pedig zárásként utcabál lesz, Folkfusion Band-koncerttel.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.