A hétvégén indulnak a menetrendi hajójáratok a Dunakanyarba

A Mahart PassNave e hét végétől megkezdi a napi rendszeres menetrendi közlekedést a Dunakanyarba - tájékoztatott a társaság. 

A május elsejei hétvége után, hétfő kivételével minden nap lehetőség van eljutni Budapestről Szentendrére, Visegrádra, Vácra, Esztergomba hajóval. A Mahart PassNave mind a Kis-Dunaágban, mind pedig a Nagy-Dunaágban közlekedik. A Szentendre - Budapest belvárostól belvárosig távolságot mindösszesen egy óra alatt teszik meg a társaság hagyományos hajói. Nagycsaládosok, diákok, nyugdíjasok különböző árkedvezményben részesülnek, valamint Visegrádon és Esztergomban a hajójeggyel érkezők különböző kedvezményeket is kapnak.

A Mahart PassNave a kerékpáros turizmus további fellendítése érdekében meghirdeti a kerékpáros kedd akcióját, amelynek keretében egyéni vendégek, előzetes regisztrációt követően ingyenesen szállíthatják kerékpárjukat a menetrendi járatokon.

A Mahart PassNave hajóparkja folyamatosan kerül felújításra, így számos hajó belső tere újult meg, valamint egyre több hajóba kerül légkondicionálás is. A budapesti menetrend is változik, az óránként induló városnéző hajó mellett, hétfő kivételével minden este közlekedik az elsősorban 50+ korosztálynak szóló 60-70 évek zenéjével a vacsorás zenés hajó, amely a tél során ugyancsak megújult.

A Mahart PassNave a társadalmi szerepvállalás jegyében továbbra is segítségére van az óvodáknak, általános iskoláknak, sőt a közép iskoláknak is, így Suli 500 program keretében minden csoporttal érkező iskolás 500 forintért kapja a budapesti hajós városnézést. Bár sokan és joggal állítják, hogy a hajózás lassú, ezzel együtt a hétvégén közlekedő belföldi szárnyas erre rácáfol, hiszen egy óra alatt van Visegrádon és másfél óra alatt Esztergomban, így mindkét esetben gyorsabb eljutást biztosít, mint a közúti vagy vasúti közlekedés.

A Mahart PassNave minden terméke esetében örömmel áll rendelkezésére meglévő és leendő utazási irodai partnereinek is.


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.