„A közgyűlés elvégezte minden fontos, kitűzött feladatát”

Március 30-n tartotta éves közgyűlését a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIe). Deák Judit elnök arról számolt be, hogy a „közgyűlés elvégezte minden fontos, kitűzött feladatát. A tagság elfogadta az SZMSZ-t, az Etikai Kódexet, jóváhagyta a 2017-es költségvetést, megalakultak a különböző bizottságok és szekciók.”

A közgyűlésen megerősítést nyert, hogy a MIe egyik kiemelt lobbitevékenysége a jogosulatlan idegenvezetéssel kapcsolatos ellenőrzésekre és a szankcionálásra irányul. Az ügyben tárgyalnak a törvényalkotókkal, kormányzati szervezetekkel — tudtuk meg az egyesület elnökétől.

Az idei fejleményekkel kapcsolatosan Deák Judit felhívta a figyelmet, hogy a MIe ez év márciusában belépett és társult tagja lett az Európai Idegenvezetők Szövetségének (FEG – European Federation of Tourist Guide Association). „Magyarország a FEG megalakulása óta (1983) még soha nem volt tagja a szervezetnek” — emelte ki az elnök.

A Mie tervei között szerepelnek a regionális turisztikai szervezetekkel kötendő együttműködési szerződések, amivel szintén plusz munkalehetőséget biztosítana tagjai számára. Szintén napirenden szerepelnek azon vállalkozókkal kötendő támogatási szerződések, amelyek adományaikkal segítenék a MIe munkáját.

Az egyesület által szervezett nyelvi továbbképzések után érkezett pozitív visszajelzések alapján a MIe ősszel folytatja nyelvtanfolyamait; alap és speciális tematikával egyaránt. A képzések jegyében dolgoznak a kezdő idegenvezetők hospitálási rendszerének kialakításán, amivel segítenék az új kollégák szakmába történő beilleszkedését — tette hozzá Deák Judit.

„A Mie egész évben hirdeti és szervezi nagy sikerű tanulmányi útjait. Ilyen volt egyebek mellett a Zsinagógába, Zeneakadémiára, Bazilikába, Visegrád-Esztergomba, Pozsonyba, a Menhely-alapítványhoz valamint a Fiumei sírkertbe szervezett program, melyeken az elmúlt néhány hónapban több, mint félezer kollega vett részt” — újságolta Deák.

Az ambicózus tervek egyike, hogy a MIe a tagok véleményét kikérve hamarosan közzéteszi az idegenvezetői munkadíjra vonatkozó bérminimum ajánlásait beutazó, kiutazó és telepített idegenvezetői kategóriákban.

„Az alapozást követő időszak az egyesület további építéséről, bővítéséről és a kitűzött célok megvalósításáról fog szólni. Ennek érdekében a közgyűlés megalakított néhány, a haladáshoz, a továbblépéshez elengedhetetlen bizottságot és szekciót” — szólt a jövőről Deák Judit.

Az egyesület bizottságai és szekciói, valamint azok tagjai a következők:

Számvizsgáló Bizottság
Földesi Vera – elnök
Lakos Dóra
Tamás Ágnes

Etikai és Nemzetközi kapcsolatok bizottsága:
Tamási Krisztina – elnök
Pancsik Károly
Pataky Ágnes

Oktatási és továbbképzési bizottság:
Jakus Mónika – elnök
Kleyer Éva
Szatmáry Judit

Angol szekció:
Bencze Ágota – elnök
Balázsné Bárány Katalin
Ihász Kata
Pataky Ágnes
Tamási Krisztina
Wurmb Andrea

Francia szekció:
Papp Gergely – elnök
Molnárfi Katalin Zoé
Stumpf Éda
Széchey Noémi

Kiutazó idegenvezetők szekciója:
Zsurek Andrea – elnök
Dóra Béláné, Kati
Kriesch György
Pataky Ágnes

Német szekció:
Csonth Enikő – elnök
Balázsné Bárány Katalin
Földesi Vera
Kleyer Éva
Tamási Krisztina
Quittner Katalin

Olasz szekció:
Lakos Dóra – elnök
Péchy Noémi
Zeisler Heléna

Skandináv és holland szekció:
Aranyi István – elnök
Csordás Zsuzsanna
Jakus Monika
Kriesch György
Macsotay Katalin
Reviczky Gabriella
Dobiné Harsányi Ágnes
Farkas Marianna
Földesi Vera

Spanyol és Portugál szekció:
Beer Edit – elnök
Demkó Éva
Lóránt Nóra

Molnár Erna
Piurkó Krisztina
Pataky Ágnes
Szentai Erika

Szláv szekció:
Krajcsovicz Mária – elnök
Palotás István
Ujvári Györgyné , Marcsi


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.