A lovagok mindenhol visszaköszönnek

A MICE-turizmus lehetőségeire hívta fel a szakmai közönség figyelmét a Máltai Idegenforgalmi Hivatal (Visit Malta) budapesti képviselője, Hangya Edina. A találkozó stílusosan a máltai szállodalánc, Corinthia budapesti házában került megrendezésre, hétfőn.

Alapos okunk van Máltára, mint tömegeket vonzó szabadidős desztinációra gondolni. Néhány százezernyi lakosára tavaly a UNWTO nyilvántartása szerint 1,783 millió turista jutott, akik Hangya Edina tájékoztatása szerint átlagosan 4-4,5 éjszakát töltenek az országban. A Visit Malta helyi szolgáltatókkal vállvetve azonban azon igyekszik, hogy hasonlóan alapos okunk legyen MICE-úti célként is számításba venni az országot.

A másfél évvel ezelőtt a konferenciák és rendezvények szervezésének elősegítésére létrehozott kongresszusi iroda, Conventions Malta tevékenységének is köszönhetően jelentősen emelkedett a MICE-turisták száma a szigeteken. Ezzel együtt a kiszolgáló infrastruktúra is fejlődött. Málta 15 ötcsillagos szállodájából 12 rendelkezik konferencia részleggel. A kategória ágyszáma 7210, míg a négycsillagosokban 18-20 ezer közötti kapacitás áll rendelkezésre. Szintén segíti a hivatásturizmust a nyelvi kommunikáció angol miatti egyszerűsége. Málta legnagyobb konferencia infrastruktúrái jellemzően szállodákhoz kapcsolódnak, de rendelkezésre áll akár 10 ezer főt befogadni képes, önálló helyszín is. A rendezvények azonban nem csupán beltéren szervezhetők: az ország ősrégről induló és színes történelme miatt egészen változatos külső helyszíneken.

A Johanniták szigetén járunk, a  lovagok, mintegy állandó díszlet minden helyszínen visszaköszönnek — emlékeztetett Hangya Edina. Hasonlóképpen nagyon máltaiak a nem is olyan régen még menetrendi forgalomban üzemelő öreg, sárga máltai buszok. Aki hiányolná őket, rendezvénye transzferéhez továbbra is kibérelheti. A szolgáltatók közti eligazdást egy, az idegenforgalmi hivatal által kidolgozott, DMC beutaztatókra is vonatkozó védjegy is segíti. Vélhetően a MICE-t még jobban fellendíti a 2018. január 20-án útjára induló Európa Kulturális Főváros évad, melynek főszereplője a főváros, Valletta lesz.

Ha már MICE, az utazók kegyeiért továbbra is a hagyományos légitársaságok igyekeznek leginkább megmérkőzni — tájékoztatott a Lufthansa budapesti képviseletének nevében Putz Erika. A Lufthansa-Csoport légitársaságainak átszállási lehetőségei közül különösen a müncheni, frankfurti és bécsi csatlakozásokat emelte ki. Emlékeztetett, hogy a — Budapestről 2016-ban kivonult — Air Malta a csoport légitársaságaival közös kód alatt üzemeltet járatokat Bécsből, Münchenből. Az utazásszervezőket rugalmas, a MICE-utasokra szabott csoportos kedvezményekkel is igyekeznek a diszkontokról lebeszélni. 


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.