A vezérigazgató elmondta, hogy az MT Zrt. hároméves stratégiájában fontos célként jelenik meg az ágazati szereplők közötti partnerség, a koordinált és közös munka. Stratégiai együttműködésre törekszenek azon szervezetekkel, köztük a TDM-ekkel, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolják Magyarország turisztikai imázsára.
A TDM-ek hozzájárulnak az MT Zrt. céljaihoz, Magyarország, mint turisztikai célpont népszerűsítéséhez. Az MT Zrt. és Hévíz együttműködése hosszú évekre nyúlik vissza, a város turizmusa jelentősen hozzájárul az ország turisztikai teljesítményéhez - hangsúlyozta Faragó Péter.
Mint a másik aláíróval, Horváth Orsolyával és Papp Gábor polgármesterrel együtt kifejtették, az együttműködés célja, hogy az eddiginél több vendéget vonzzanak Hévízre és az ország más gyógyhelyeire is. Különösen hangsúlyosan kezelik a német, az osztrák, az orosz, a skandináv és a délszláv vendégekre.
A megállapodásban rögzítették, hogy melyik piacon milyen akciókat hajtanak végre. PR kampányok, tanulmányutak, szakmai rendezvények és kiállítási megjelenések vannak.
A most aláírt megállapodás határozatlan időre szól, külön pénzügyi keretet nem rendeltek hozzá, abból a több mint 8 milliárd forintos keretből finanszírozzák, amiből az ország marketingjére költenek a következő három évben.
A Magyar Turizmus Zrt. számít a TDM-ekre
Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója az országban elsőként írt alá stratégiai együttműködési megállapodást a Hévíz TDM Egyesület elnökével, Horváth Orsolyával kedden a hévízi polgármesteri hivatalban.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Megnyílt a Biodóm
A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban
Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel
A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely
Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja
A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus
Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon
Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése
Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter
A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál
Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.