A magyarok kétharmada tervez utazást

Ha a korlátozásokat feloldják, akkor a magyarok kétharmada azt tervezi, hogy elutazik a nyáron - derül ki a Pulzus Kutató reprezentatív felméréséből. Túl sokat azonban nem fognak költeni, így nagy valószínűséggel idén is a belföldi turizmus dominál - írja a napi.hu.

Az optimista forgatókönyv szerint nyárra annyira magas lesz az emberek átoltottsága itthon és külföldön, hogy számos korlátozást fel lehet oldani és szabadabban lehet majd utazni külföldre is.

A Pulzus Kutató - a Napi.hu megbízásából készített - közvélemény-kutatása szerint a magyarok kétharmada szán valamennyi pénzt utazásra és mindössze 34 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ez nem szerepel a nyári büdzsében.

Az emberek 19 százaléka fejenként kevesebb mint 50 ezer forintot költene, ami egy rövid, belföldi kiruccanásra lehet elég, 25 százalékuk pedig 50 és 100 forint közötti összeget szán erre. Ez egy négytagú család esetében 200-400 ezer forint, amely még mindig inkább határon belül időtöltést valószínűsít.

Ennél többet az emberek 22 százaléka költene a következő megosztásban: fejenként 100-150 ezer forintot 9 százalék, 150-200 ezer forintot 7 százalék, 200 ezer forintnál többet 6 százalék. Ezekből az összegekből már kijön egy külföldi kiruccanás.

A belföldi turizmust leginkább a budapestiek hajtják, ez pedig jól látszik a kutatási eredményekből is. A fővárosiaknak csak 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem utazik, ezzel szemben a községekben élőknek már 41 százaléka spórolja meg ezt az összeget a nyáron.

A budapestiek 43 százaléka költene legfeljebb fejenként 100 ezer forintot, 31 százalékuk azonban ennél többet, vagyis az ő körükben az országos átlagot meghaladja azok aránya, akik - feltehetően - külföldi nyaralást terveznek.



Az idősek tartanak az utazástól vagy nincs rá pénzük

A 60 év felettiek körében kiugró, 48 százalék azok aránya, akik nem költenek nyaralásra 2021-ben. Ebben részben benne lehet a vírustól való félelem, de az is, hogy a 150 ezer forintos átlagnyugdíj a megélhetésre sem nagyon elég, nem hogy utazásra.

A kor szerinti bontásból az derül ki, hogy a 40-59 éves korosztályban a legnagyobb azok aránya akik egy külföldi kiruccanásra is elég összeget terveznek nyáron elkölteni. A 18-39 évesek maradnak a határokon belül.



Az iskolai végzettség szerinti bontás is visszatürközi az emberek anyagi helyzetét. Az alapfokú végzettségűek 38, az érettségizettek 31, a diplomások 19 százaléka jelezte a Pulzusnak, hogy nem költenek nyalásra.

A felsőfokú végzettségűek arányaiban többet is szánnak nyaralásra, bár többségük szintén belföldön marad.

A nemek között nincs nagy eltérés a kérdést illetőn, a férfiak kicsivel nagyobb arányban utaznának és többet is költenének, mint a nők.


Forrás: napi.hu


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.