A szervezők sikeresnek ítéli a XXIX. Debreceni Utazási Vásárt

2019. március 1- 3. között megrendezett XXIX. Debreceni Utazási Vásár és kísérő rendezvényei, a VII. Natural Expo és a „Helyi ízek, helyi értékek” vására több, mint 100 kiállító megjelenésével sikeresen lezajlott a Kölcsey Központban.

A tavalyi évhez hasonlóan, a rendezvény idén is péntektől vasárnapig tartott nyitva. A legtöbb látogató szombati napon érkezett. A kiállítás becsült látogatottsága közel 8000 fő. 

Az utazási vásár díszvendége Ciprus volt, képviselői elégedetten távoztak a debreceni vásárról. Kiemelték, hogy a március végén induló közvetlen ciprusi repülőjárat iránt nagy volt a látogatók érdeklődése.

Népszerűek a Debrecenből induló repülővel megközelíthető desztinációk, ugyanakkor az utazási irodák elmondása alapján nincs egyértelműen kiemelhető legnépszerűbb külföldi úti cél. A látogatók egyaránt keresték pl. Bulgáriát, Horvátországot, Olaszországot, Spanyolországot, Korfut, Törökországot.

Több kiállító kiemelte, hogy nagyon szeretik a debreceni vásárokat, mert a látogatók konkrét utazási céllal érkeznek, nyitottak az ajánlatokra és valóban utazni szeretnének. A visszajelzések alapján egybehangzóan továbbra is a legsikeresebb vidéki vásárként tartják számon a debreceni vásárt, ahová, ahogy több kiállító is fogalmazott, „érdemes eljönni”.


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.