A szőlő útja, Hilltop módra

Bár lóg az eső lába, mire Neszmélyre, a Hilltop birodalmához érünk, hétágra süt a nap. A jövőre negyedévszázados magyar cég teljes alapító vezérkara fogadja a meghívott újságírókat: Keresztúry Éva, Storcz Judit, Török Imre és Kamocsay Ákos.

Kamocsay Ákos, a cég főborásza vezeti körbe csapatunkat, megmutatva a szőlő útját, Hilltop módra. Megtudjuk, 110 hektár rossz fajtaösszetételű szőlőültetvénnyel kezdték, mára 560 hektár kiváló minőségű szőlővel rendelkeznek (400 ha ezen a környéken, 160 ha-nyi terület Szekszárdon van), és ezzel ők az ország legnagyobb szőlőbirtokosai.

Sokáig szinte kizárólag az angol piacra termeltek, ma az angol export a teljes eladott bormennyiségük 60 százalékát teszi ki. Kiderül, sok mindenben elsők: ők voltak az első „nyugati szemléletű” borászat idehaza, ők használtak először erőteljes színű műanyag dugót, ahogy csavarzárat is, és az is a Hilltop csapata volt, akik legelőször tették boraikat baginbox-ba, azaz borzsákba.

Miközben ezt megtudjuk, frissen szedett, még harmatos pinot noir szőlőt szemezgetünk, amely épp várja a sorát a présnél. Nem csoda, hiszen a szüret kellős közepén érkezünk, így láthatjuk a cég szőlőkombájnait munka közben, amelyek napi 5-6 hektárral is képesek végezni. Másik büszkeségük a nitrogénnel működő, pillanathűtéses, teljesen zárt rendszerű présgép, amelyet idén szereztek be a szüretre. Végül megkóstoljuk legújabb borcsaládjuk tagjait, a Kamocsay Prémium sorozat tételeit, amelynek születését az motiválta, hogy a Hilltop borok mindig is friss, illatos, gyümölcsös reduktív világukról voltak ismertek, ám időközben fordult a világ, és immár a komplexebb, érleltebb, komoly borok iránt nőtt az érdeklődés.

Útunk végén a főborászt naná, hogy az idei termésről kérdezzük. „Milyen lesz az idei évjárat? Ezt majd akkor tudom megmondani, ha bent lesz a pincében”, válaszolja, de közben azért vidám tekintete sokat elárul.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.