A tavalyi rekordot is túlszárnyalja az idei hazai turizmus

Júniusban ismét látványosan, 7,6 százalékkal nőtt a vendégforgalom, amiben ezúttal a külföldi vendégéjszakák erőteljes bővülése is komoly szerepet játszott; a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint szép kilátásokat vetít előre az év egészére, hogy az első hat hónap teljesítménye a tavalyi rekordév felett alakult.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A tárca a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva kiemelte: a belföldi vendégszám a nyár első hónapjában is megőrizte kétszámjegyű növekedési ütemét. A vendégéjszakákét lényegesen meghaladó mértékű, 11 százalékos növekedést mutatnak a szállásdíj-bevételek, és a hullámzóbb tavaszi hónapok után a nyár első hónapjában valamennyi mutató pozitív előjelű.

A közlemény ismerteti: júniusban 948 ezer vendég 2,37 millió éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, előbbi 9,2 százalékos, utóbbi 7,6 százalékos növekedést jelent 2013 júniusához képest. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíj-bevétele a májusi növekedésnél is nagyobb mértékben, 11 százalékkal emelkedett, és megközelítette a 18 milliárd forintot.

A külföldi vendégek száma (443 ezer) 7,8 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma (1,2 millió) 7,3 százalékkal növekedett júniusban, ugyanakkor a külföldiektől származó szállásdíj-bevétel 9,5 százalékkal nőtt 2013 azonos időszakához képest.



Jól teljesítettek a vezető küldőországok

Az NGM rámutatott: vezető küldőországaink júniusban jól teljesítettek, különösen Ausztria és Németország kétszámjegyű vendégéjszaka növekedése - 21,1 illetve 11,3 százalékos - figyelemre méltó. Rajtuk kívül Lengyelország (+37,1 százalék) és Csehország (+19,9 százalék) teljesített kimagaslóan, ezzel ebben a hónapban Németország után Csehország volt a második, Lengyelország pedig a harmadik legnagyobb forgalmú küldőországunk, míg az osztrákok csupán hatodikak a TOP 10-es listában.

Júniusban 505 ezer belföldi vendég 1,19 millió éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ahol összesen 6,2 milliárd forint szállásdíjat fizettek: ezek a számok sorrendben 10,5 százalékos, 7,9 százalékos és 14,4 százalékos növekedést jelentenek 2013-hoz képest.

Hasít a SZÉP Kártya

Kiemelik: a belföldi forgalom növekedésének a motorja továbbra is a töretlen népszerűségű SZÉP Kártya. Idén január és június között a kereskedelmi szálláshelyek 6,59 milliárd forint értékben fogadták el a SZÉP Kártyát, ez 29,5 százalékos növekedés tavalyhoz képest, ezen belül júniusban a felhasználás növekedése közel 11,7 százalékos volt.

Ugyancsak a SZÉP Kártya pozitív hatásának tulajdonítható, hogy az év első felében kivétel nélkül minden hazai turisztikai régió forgalma növekedni tudott. A legnagyobb, kétszámjegyű javulás a Dunától keletre fekvő régiókban figyelhető meg, a Dél-Alföldön ennek mértéke például eléri a 20 százalékot.

Jó kilátásokat vetít előre az év egészére is, hogy az első hat hónap teljesítménye valamennyi mutatóban a 2013-as rekordévi felett alakult. Az egyik legfontosabb jövedelmezőségi mutató, az egy kiadható szobára jutó bruttó szobaárbevétel (REVPAR) például 2014 első hat hónapjában is több mint 10 százalékkal múlta felül a tavalyit - olvasható az NGM összegzésében.

Forrás: MTI


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.