Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló maradt a sláger 2015-ben

A Szallas.hu foglalási adatai alapján az előzetes várakozásokat túlteljesítve, 10 százalékos bővüléssel zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus, amihez hozzájárult, hogy 40 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás fizetések száma is az oldalon. A weboldal elemzése szerint tavaly még inkább az 1, illetve 2 éjszakás kalandokat keresték a magyarok, a három legnépszerűbb település sorrendben Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló volt. A 2016-os előfoglalási adatokból pedig már most látható, hogy a foci-EB és a terrorveszély némileg átalakítja nyaralási szokásainkat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A belföldi vendégforgalom szempontjából legerősebb hónapoknak számító július és augusztus tavaly még zsúfoltabbá vált: míg 2014-ben a Szallas.hu-n történő foglalások 45 százaléka érkezett erre az időszakra, 2015-ben 50 százalékra nőtt ez az arány. „Ugyanakkor 2015 első felére sem lehetett panasza a vendéglátóknak, amiben valószínűleg nagy szerepet játszottak a május végén lejáró SZÉP-kártya feltöltések is, tavasz végén ugyanis 7 százalékkal többen indultak útnak” – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője a szállásfoglaló oldal adataira hivatkozva. Tavaly már közel 40 százalékkal többször került elő a SZÉP-kártya a szállásdíjak kiegyenlítésekor, ráadásul az ilyen típusú szállásfoglalások átlagértéke is 4 százalékkal nőtt. Ennek ellenére a magyarok közel kétharmada még mindig legfeljebb 50 000 forintot költ belföldi szállásra.

Többször kevesebbet?

2015-ben még inkább az 1, illetve 2 éjszakás kalandokat kerestük, melyek az összes foglalás több mint 60 százalékát adták a weboldalon. Tavaly is az államalapítási ünnep hosszú hétvégéjét akartuk a leginkább kiélvezni: augusztus 23-a, vasárnap volt az a nap, amelyet az országban a legtöbben nem otthonukban, hanem valamilyen belföldi szálláshelyen töltöttek. A Szallas.hu éves összevetése szerint még mindig a főváros és Pest megye a legnépszerűbb úti cél, ezt követi Siófok, illetve Somogy megye, amely többek között Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye kárára még tovább növelte részesedését a hazai turizmusban.

A szállástípusok alapján továbbra is az apartmanok a legnépszerűbbek a belföldi utazók körében. „Az összes foglaláson belül a hotelek – leginkább a 2 csillagos szállodák – tudták növelni a részesedésüket, a panziók népszerűsége viszont csökkent” – tette hozzá a Szallas.hu ügyvezetője. Bár tavaly minden szálláshelytípus esetében megfigyelhető volt az átlagos foglalási érték növekedése, az apartmanok maradtak a legközelebb a 2014-es értékhez, a legnagyobb növekedést pedig a 4-5 csillagos hotelek, valamint a motelek érték el. „Idén valószínűleg 3-5 százalékkal drágábban kelnek majd el a belföldi szálláshelyek, és összességében további 9 százalékos piacbővülésre számítunk tavalyhoz képest” – mondta Szigetvári József. A Szallas.hu 2015-ben egyéni rekordot is döntött, volt olyan nap, amikor a közvetített szállásforgalom értéke meghaladta a 400 millió forintot.

Foci-EB és terrorveszély

A Szallas.hu 2016-os előfoglalási adatai alapján elmondható, hogy az elmúlt év terrorcselekményei a magyar utazókra is hatottak: soha nem volt még ilyen mennyiségű belföldi előfoglalás a júliusi és augusztusi hónapokra az oldalon, ezenkívül Horvátország is kimagasló népszerűségnek örvend. „Mi úgy látjuk, hogy a magyar vendégek többsége idén inkább belföldön nyaral, illetve külföldi utazás kapcsán a terrorfenyegetettség szempontjából szintén alacsony rizikóval bíró Horvátországot választja” – mondta Szigetvári József. A szakember hozzátette, hogy ez alól talán csak a foci-EB kivétel, hiszen a verseny helyszínéül szolgáló francia városokba irányuló szálláskeresés nagyon megugrott, ugyanakkor szabad szálláshelyeket már gyakorlatilag alig lehet találni.

Top 10 belföldi utazási célpont 2015-ben a Szallas.hu-n történő foglalási adatok alapján (zárójelben a 2014-es helyezések)

1. Budapest (1.)
2. Siófok (2.)
3. Hajdúszoboszló (3.)
4. Eger (4.)
5. Balatonfüred (5.)
6. Szeged (7.)
7. Gyula (8.)
8. Pécs (6.)
9. Miskolctapolca (10.)
10. Hévíz (-)


Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.
Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál

Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál 

A kezdeményezés célja, hogy bemutassa, amiért érdemes nyáron a Balatonhoz látogatni.
Veszélyben az Erzsébet-kilátó

Veszélyben az Erzsébet-kilátó 

A kilátót egy már száz éve fennálló statikai hiba miatt februárban lezárták, azóta nem látogatható.
Dobogós helyen a gemenci erdei vasút

Dobogós helyen a gemenci erdei vasút 

A 2026 tavaszán 5554 fő részvételével készült online felmérés szerint a Gemenci Állami Erdei Vasút a harmadik kedvenc kisvasút hazánkban.
Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban

Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban 

Számtalan eszközt próbálhatnak ki a látogatók.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.