Díjeső a MABEUSZ-nál

Ünnepélyes keretek közt adta át a tavalyi évi közös munka eredményei alapján odaítélt szakmai díjait a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) január 31-én, a Hotel Moments-ben.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A szövetség korábbi elnöke, jelenleg alelnöke, Kálmán István számolt be először a jelen lévőknek a díjátadó előtt sorra került workshopról, amit a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) közösen tartottak. Valamint bemutatta a decemberben választott új vezetői csapatot, az új elnöknővel, Lázár Judittal az élen, és elmondta, ő Makai Éva, leköszönő alelnöki teendőit vette át, és tölti be az alelnöki pozíciót, Kanel Judit mellett. Az új bizottsági alelnökök is említésre kerültek, majd bizakodásnak adott hangot rövid köszöntő beszédét zárva: "A tavalyi évünk kimagasló volt, de valószínűleg az idei ezt is túlszárnyalja majd."

A meghívottak ezután egy franciaországi síelésből kaptak rövid ízelítőt, az idei szállodai díjazott, a Continental Hotel Budapest sales vezetőjének jóvoltából: Jakab Gábor ugyanis épp egy francia sírégióban tölti szabadságát, onnan köszönve meg háza nevében a rangos szakmai elismerést.

Az étterem kategória idei nyertese, Jenei Gábor viszont nagyon is jelen volt: ő a Spoon Étterem és a beutaztató irodák közötti, egész éves sikeres együttműködés okán vehette át az oklevelet.

Majd egy legendás dátum következett: 1990. május 1 - ekkor indította ugyanis útjára a Dunán Németh György Legenda elnevezésű vállalkozását, amely azóta egyre szélesebb körben, egyre több vendéget fogadva, folyamatosan növelve hajóinak és szolgáltatásainak körét, télen-nyáron üzemel.

dr. Erdei Bálint, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) korábbi elnöke, jelenlegi alelnöke, a két szövetség közti jóviszony elismeréseként kapta a MABEUSZ 2018 partnere díjat, amelyet a következő szavakkal köszönt meg: "2018 sikeres évünk volt, de azt kívánom, 2019 legyen a közös szakmai lobbi rekordéve!"

A MABEUSZ elnöksége és tagjai gondolkodtak egy darabig citromdíj odaítélésén is (lenne, aki kapná), de végül úgy döntöttek, hogy személyesen beszélik inkább meg az ellentéteket azzal a szolgáltatóval, akit ez a díj megilletne.

 

Gratulálunk 2018 díjazottjainak!


Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.
Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond

Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond 

Az idei, a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja már betelt, több jelentkezőt nem fogadnak.
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai

Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai 

Mit vár el a Z generáció?
Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom

Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom 

A Fülöp-szigetekről, Georgiából és Örményországból péntektől nem jöhetnek gyorsított eljárásban vendégmunkások.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.