Egyre többen hajózzák be a bortengert

A főszezonban foglaltak a szállások, egyre jobb vendéglátóhelyek nyílnak és elárasztják a partot a fesztiválok, de a Balaton, legnépszerűbb belföldi úti célunk ennél jóval többet kínál. A borkedvelők itt 22 borvidékünk közül hat régiót helyben fedezhetnek fel, hogy megtalálják a nyár slágerborát, de várja őket a VinCE Balaton rendezvény is, ahol közel 30 pincészet és számos gasztrokiállító mellett hajós borkurzuson kóstolhatják a helyi és messzi borvidékekről ideérkező különlegességeket.

A Balaton a legnépszerűbb úti célunk belföldön, ahová minden harmadik magyar tervez idén is utazást, legtöbben öt éjszakára, derült ki a Magyar Turizmus Zrt. idei felméréséből. Ennyi idő alatt érdemes a strandolás mellett kirándulásokkal is tervezni és személyesen felkutatni az idei nyár slágerborát.

A négy parti borvidékünk, a Balatonfüred-Csopaki, Badacsonyi, Balaton-felvidéki és a déli parton a Balatonboglári régiók mellett a közeli Somlói és a Balatonmelléki borok is karnyújtásnyira vannak. Ha a termőhelyet összeadjuk, az eredmény mintegy 10 000 hektárnyi telepített szőlő, ezzel a Balaton a harmadik legnagyobb a Duna Borrégió (Csongrád, Hajós-Bajai és Kunsági borvidékek) és a Pannon Borrégió (Pécsi, Szekszárdi, Tolnai és Villányi borvidékek) után.

Nem csak a talajadottságoknak és a klímának, de a jellegzetes szőlőfajtáknak és boraikat változatos stílusban készítő borászoknak is köszönhető, hogy az ideutazók minden nyáron új kedvencre találhatnak. A regionális összefogásoknak, például a Csopaki Kódexnek köszönhetően a balatoni borokat mára a minőséggel azonosítják a legigényesebb borkedvelők is, de a Badacsonyi Kör azért is sokat tett, hogy a gasztronómiában megfelelő figyelmet kapjanak a helyi borok és alapanyagok, tavasszal pedig megalakult a legjobb borászokat és vendéglátóhelyeket tömörítő Balatoni Kör.

A pozitív tendencia abból is látszik, hogy a híres Kistücsök vagy Kővirág urán sorra nyílnak az új, előremutató vendéglátóhelyek, mint a vonyarcvashegyi Bock Bisztró. A fővárosban divatos borbár koncepció is hódít – a tó északi fővárosában, Balatonfüreden többek között a Figula borbár és a Kredenc Bisztró közül választhatnak a borturisták.

A bor, mint tájoló

Nemcsak a borok, de a szabadidő- és sportprogramok is népszerűek, sokan bicikli- vagy vitorlástúra után pihennek meg egy finom helyi bor mellett vagy keresnek esti programot. A kétkerekű turizmus dinamikus növekedésével a kerékpárkörút mentén eljött a hangulatos teraszos helyek reneszánsza – a badacsonyi Laposa terasz, a csopaki Jásdi terasz, a köveskáli KerékBár remek példák.

A programkínálat szintén évről-évre erősíti a régió vonzerejét, idén a legjobb eseményeket a Nagyon Balaton gyűjtötte naptárba, köztük 2014. július 10-13-ig a VinCE Balaton borfesztivállal. Miközben a vitorlázó karrierükről is ismert borászok, Szeremley Huba vagy Bujdosó Ferenc és a fesztivál nélkülözhetetlen kiállítója, az etyeki Sonkamester Árpás László több száz vitorlás társaságában a hullámokat szeli, a füredi mólónál hűsítő finomságok sorakoznak majd fel. A szervezők az előzetes zsűrizésének köszönhetően kizárólag minőségi borokat és gasztrokiállítókat szerepeltetnek, élményprogramként jachtos borkurzusokat szerveznek és megnyitják az egy időben 30-féle bort bemutató Kóstolószalont. A 46. Kékszalag Audi Nagydíj parti kísérőrendezvénye esténként ingyenes koncertekkel és meccsközvetítésekkel is várja a vendégeket.

Mi lesz az idei nyár slágerbora?

- Vidám buborékok; a buborékok frissessége minden árkategóriában átütő, a gyöngyözőktől a pezsgőkig a gyümölcsös, könnyed borok étvágygerjesztőként és ételek kísérőjeként is népszerűek. Nem véletlen, hogy a VinCE Balaton hajós kurzusai közül idén is a pezsgőkurzusokra érkeznek leggyorsabban a jelentkezések, ahol könnyed habzóktól a proseccón át egészen a legfinomabb tradicionális pezsgőkig ível majd a sor. A kiállítók választékából a Sauska és a Nyilas Pincészet gyöngyözőit érdemes lesz megkóstolni!

- Alternatív meccskorcsolyák; a labdarúgó-világbajnokság lázban tartja a borrajongókat, a sör legnagyobb konkurensét egy igazán finom helyi fehérborból készített fröccs, vagy rozéfröccs jelenti. A jó ár-érték arány mellett a szomjat is oltják, vizet pótolnak, így nagy melegben kevésbé kell tartanunk a nem kívánt következményektől. A VinCE Balaton speciális ajánlatából a közönség szavazhatja meg kedvencét és ezzel a szavazó mellett a kiállító is nyerhet.

- Ropogós rozék; a gyümölcsös, reduktív borok továbbra is hódítanak, a VinCE bormagazin idei tesztjére minden eddiginél több, 80 rozé érkezett a rózsaszín minden árnyalatában. A szakértők a Pannonhalmi, Tüske és Bodor rozékat találták a legjobbnak, a balatoni pincészetek közül jól szerepelt a Feind Cabernet, a Konyári és a Varga Pinot Noir rozé, valamint Légli, Garamvári, Jásdi borai, és Balatonfüred-Csopakról a Tücsibor és a Dobosi Pincészet Bio Kékfrankosa.

- Balatoni kedvencek; a balatoni borvidékek számos, csak az adott termőhelyre jellemző szőlőfajtával büszkélkedhetnek. Ezek közül a badacsonyi kéknyelűt nemrég a hungarikumok listájára is felvették, mint őshonos magyar szőlőfajta. Utánozhatatlan a somlói juhfark vagy a csopaki olaszrizling is, a valódi ritkaságok kedvelői pedig Badacsony környékén a vulcanussal, zefírrel vagy rózsakővel ismerkedhetnek. A VinCE Balaton egy tematikus hajós kurzusán a még felfedezésre váró, kis kézműves pincék borait kóstoltatják majd az érdeklődők.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.