„Érték a mérték” – a Heim Pál Alapítvány és a Metro közös akciója

Nem véletlen, hogy az AlkoholSTOP programot egy egészségügyi alapítvány indította. S az sem, hogy egy gyermekkórházhoz kötődik a javaslat. A Heim Pál Alapítvány munkatársai ugyanis úgy gondolták, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorítását megelőzéssel, azaz a kamaszkorú gyermekek körében végzett ismeretterjesztő munkával kell kezdeni.

Több ezren vettek részt a Heim Alapítvány és a METRO nagykereskedelmi vállalat közös rendezvénysorozatának zárónapján augusztus 29-én a budaörsi METRO áruházban. A szervezők a helyszínen sajtótájékoztatón számoltak be az eddigi eredményekről és a további célokról.

Stekl László, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a METRO és a Heim Pál Alapítvány a cél elérése érdekében 2015 nyarán közös akciót indított AlkoholSTOP néven: egy hatállomásos rendezvénysorozat keretében számos érdekes programmal várták a nagyközönséget a résztvevő METRO Áruházakban (Nyíregyházán, Kecskeméten, Szegeden, Pécsett, Győrben és Budaörsön). A rendezvénysorozat célja, hogy a témáról valós társadalmi párbeszédet indítson, amiben panaszok helyett tervek születnek, hogy a program keretében olyan ötletek, kezdeményezések jussanak el a nagyközönséghez, melyek a mértékletes alkoholfogyasztást, az egészséges örömöket, az alkoholmentes szórakozást helyezik előtérbe.

A rendezvény megnyitóján részt vett Heim Pál, az AlkoholSTOP Egészségnap programsorozatot életre hívó Heim Pál Alapítvány szakmai igazgatója is, aki elmondta: „Az AlkoholSTOP akció részeként a Heim Pál Alapítvány 2015. október 27-re Alkoholmentes Napot hirdet, amihez bárki csatlakozhat a témához kapcsolódó ötlettel, akcióval vagy műalkotással, de a részvételhez az is elég, ha ezen a napon nem fogyasztunk alkoholt. Az Alkoholmentes Napot ezentúl minden év október 27-én meghirdetjük, bízva abban, hogy a kezdeményezés – a METRO segítségével – pár éven belül igazi mozgalommá válik. Cél, hogy a mérték újra érték legyen, a felelős fogyasztás pedig mindennapjaink részévé váljon.”

Adnijó Program az elesettekért

Horváth Imre, a METRO vezérigazgatója Heim Pál bejelentéséhez kapcsolódva kiemelte: „A METRO, Európa egyik vezető kereskedelmi vállalata támogatja a Heim Alapítvány törekvéseit, elősegíti az iparági szintű összefogást a közös célok elérése érdekében.” A napokban záruló METRO Adnijó Program a magyarországi vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások közösségekért tett cselekedeteit gyűjti össze, népszerűsíti az egyes vállalkozások társadalmi tevékenységeit, és elismeri a legjobb gyakorlatokat.

A METRO a Magyar Élelmiszerbankkal együttműködve az áruházakból a lejárat közeli és esztétikai hibás termékeket a rászorulóknak juttatja el. A METRO az Élelmiszerbank élelmiszermentő programjának aktív részeseként az elmúlt 3 évben 860.130 kg, azaz összesen több mint 720 millió forint értékű friss élelmiszert (zöldségeket, gyümölcsöket, tejtermékeket, húsokat, felvágottakat, halakat, pékárut) juttatott így el országszerte 2012 márciusa és 2015 júliusa között 136.548 rászorulónak.

Beszálltak a kerületek is

Az eseményen részt vett Budaörs alpolgármestere, Kálóczi Imre is, aki mint az ország legfejlettebb innovatív városának tisztségviselője a fiatalok alkoholmentes szórakozására hívta fel a figyelmet. Mondandóját egy riasztó számadattal támasztotta alá, míg a világban 6,2 tiszta szeszt fogyasztanak a 15 évnél idősebb polgárok, addig ez a szám hazánkban éppen duplája, azaz 12,4 l. Ezért állt a kezdeményezés mellé Budaörs, s az akciót saját programokkal, helyi eseményekkel támogatta.

Hasonló eredményekről számolt be dr. Sára Botond józsefvárosi alpolgármester. Elmondta, hogy az akció részeként a VIII. kerület kereskedői különleges támogatásban részesülnek: aki nem forgalmaz üzletében alkoholt, az jelentős kedvezményt kap a bérleti díjból. Ezzel jó néhány helyen megszűnt az utcai ivászat, ami végső soron nevelő hatású, hiszen így a kiskorúak nem látnak annyi alkoholizálót, mint régebben. Hasonló elgondolásból az újjáépített Teleki téri piacon sincs alkoholárusítás. „Mindezek mellett az iskolákban prevenciós előadásokat tartunk, az újságunkban teret adunk az alkoholellenes témáknak.”

Az AlkoholSTOP program budaörsi záróeseményhez csatlakozott a METRO Gasztroakadémia is, mely ezen a napon szintén az egészséges életmód elsajátításához adott segítséget: a METRO Gasztroakadémia séfjei, Bereznay Tamás és Gálicz István, egészséges és kiváló minőségű magyar alapanyagokból készítettek az ínycsiklandó fogásokat.

A Pest Megyei Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági programjain, a Magyar Vérellátó Szolgálat véradásában, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elsősegély-nyújtási oktatásán, és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom családegészségügyi tanácsadásban, valamint a Tudatos Közlekedők Egyesülete aktivitásain vehettek részt a záróeseményen megjelent érdeklődők.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.