Ezért még hálás lesz a tátorján és a gyapjas csüdfű

Komplex természetvédelmi beruházásokat hajtott végre a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kilenc NATURA2000, és 4 országos jelentőségű védett természeti területen. Az „Élőhelyrekonstrukciók a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című KEOP projekt 212.076.975 Ft támogatás segítségével valósult meg - tudtuk meg pénteken a nemzeti parktól.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A fokozottan védett, de a beremendi cementgyár által már félig elbontott Szársomlyó természetvédelmi területének déli oldalán összesen 100 hektáron elszórtan elhelyezkedő bálványfa és akác terjedésének megakadályozása volt a fő cél. A sziklagyepet elsősorban az inváziós fásszárúak terjedése, a löszgyepet pedig a becserjésedés veszélyezteti. Ennek megakadályozására a pályázat időtartama alá eső vegetációs időszakokban az invazív fajok mechanikus irtása, egyedi vegyszeres irtása valósult meg.

A drávaszentesi mocsárréten, a Komlósdi-Rinya és a Gyöngyös-patak torkolatánál vízvisszatartást szolgáló zsilipet, valamint további 8 kisebb műtárgyat helyeztek el a korábban létesített lecsapoló-árkokra, aminek köszönhetően a mocsárrétről nem folyik el ellenőrizetlenül a víz. A megfelelő működés érdekében 300 méter hosszban meg kellett erősíteni a töltést. Egy korábban szántó művelési ágú terület a projekt forrásainak felhasználásával állami tulajdonba és nemzeti parki vagyonkezelésbe került, rajta tereprendezés (vizes öblözetek és kisebb magaslatok kialakítása), és gyepesítés történt, utóbbi összesen 30 hektáron. A terület egy részén gyepvegetáció alakult ki, mintegy 10 hektáron pedig időszakos vízborítás jelent meg.

A Barcsi Borókás területén, a Rigóci-tórendszeren 6 db vízkormányzó és vízszintszabályozó műtárgy épült, a régi, elhasználódott műtárgyak átépítésével és felújításával. Emellett 6 árapasztót is felújítottak. Összesen 30 ha területen, különböző mélységű kotrással a növényzet – döntő többségében a gyékény – irtásával nyílt vízfelületeket alakítottunk ki, növelve az élőhelyek diverzitását. A tavakba a helyi halállomány megerősítése érdekében őshonos halfajokkal telepítést végeztünk.

A Dunaszentgyörgyi láperdő területén keresztülfolyó Dunaszentgyörgyi-mellékcsatornán vízvisszatartást szolgáló műtárgy, valamint fenékküszöbök épültek, melynek köszönhetően a láperdő talajvízszintje megemelkedhetett. A nagy területet elborító aranyvesszős területeket szárzúzással, kaszálással rehabilitálni. A főként mocsárrét élőhelyeken található botoló füzesek területén a helyben szedett szaporítóanyagokból pótoltuk az öregedő füzest.

A Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzetben található Gyűrűsi löszvölgyek területén a tátorján és a gyapjas csüdfű fokozottan védett élőhelyén 6 hektárnyi szántót alakították át gyeppé, ennek következtében tovább nőtt a gyepek kiterjedése, a tátorján és más védett fajok potenciális élőhelye. Továbbá ugyanezen a területen 3,8 hektáron a löszgyep helyreállítása cserje és bálványfairtással is megvalósult.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.