Folytatódik a belváros felújítása Békéscsabán

Folytatódik a belváros felújítása Békéscsabán 740 millió forint európai uniós támogatásból, az önkormányzat három helyi vállalkozással konzorciumban valósítja meg a beruházást.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nyertes konzorcium tagjai és a kivitelezők hétfőn időkapszulát helyeztek el a beruházás első helyszínén, a Korzó téren. Az ünnepségen Hanó Miklós (Fidesz-KDNP), Békéscsaba gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere kiemelte: a Dél-alföldi Regionális Operatív Program keretéből elnyert EU-támogatásból folytatódhat a belváros felújítása. Az önkormányzat a második ütemről szóló projektet időben elkészítette, a kiírt újabb uniós pályázati felhívásra a dokumentumokat azonnal be tudta adni.

Hozzátette, hogy újabb 25 ezer négyzetméter közterület újul meg, a már befejezett első ütemmel együtt az érintett terület nagysága meghaladja a 60 ezer négyzetmétert. Kitért arra, hogy a városfejlesztési beruházások jól egymásra épülnek Békéscsabán, a lakosság kényelmét szolgálják és erősítik a város turisztikai vonzerejét. A beruházások között említette a Szent István tér megújítását, a Csabagyöngye Kulturális Központ és a nemrégiben átadott "kolbászfalu", a CsabaPark fejlesztését. A második ütemben megújuló városrész a Nagy Imre teret érintve az Irányi utcánál kapcsolódik az első ütemben felújított részhez. Tóthné Svecz Valéria projektvezető, az önkormányzati tulajdonú Békéscsabai Városfejlesztési Kft. ügyvezetője elmondta: a közbeszerzési eljárás lezárult, az önkormányzat a területeket átadta a nyertes kivitelezőnek. Az építkezési munkálatok 2015. június 15-én fejeződnek be.

Tájékoztatása szerint befejezik a sétálóutca kialakítását a békéscsabai Andrássy úton a Jókai utcáig terjedően, tízezer négyzetméteren. Felújítják a Korzó teret az ott lévő szökőkúttal együtt és a Nagy Imre teret. Utakat, parkolókat, kerékpárutat építenek, a városrészt nyolc térfigyelő kamerával szerelik fel.

A projekthez csatlakozó három helyi vállalkozásnak köszönhetően bővítik a kávézót a Korzó téren, a sétálóutcában új étterem létesül, a Csaba Center vállalkozás befejezi az új üzleti és szolgáltatóház homlokzatának kialakítását. Az érintett területen a közműveket is felújítják - közölte a projekt vezetője.

Forrás: MTI


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni

Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.