Győr, Szolnok, Szécsény, Pécs, Nyíregyháza. Mi a közös bennük?

Európa-díjas Széchenyi tér, RepTár interaktív repülőmúzeum, egy megújult, történelmi városmag, a Zsolnay Kulturális Negyed és Sóstógyógyfürdő. Ez az 5 helyszín olyan beruházások terepe volt, amely városrészeket változtatott meg.

Magyarország a 2014–2020-as uniós ciklus alatt 1300 milliárd forintnyi uniós forrást fordít település-és területfejlesztésre, melyből 800 milliárd forintnyi forrás jut a megyéknek, 400-500 milliárd forintot pedig a megyei jogú városok fejlesztésére fordítanak. A támogatás célja élhetőbb városrészek létrehozása, elhanyagolt területek fellendítése, hiszen a városok a gazdaság motorjai. Valamennyi alábbi uniós támogatásban részesült projekt hozzájárult egy-egy város, városrész fellendítéséhez, és rövid idő alatt a látogatók kedvencévé vált.  

Az Európa-díjas Széchenyi tér – Győr

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 896,5 millió forintos támogatásából nem csupán a győri Széchenyi tér, hanem annak környékén számos további helyszín (a Füles Bástya, a Lloyd Palota, a Bencés Rendház Műemlék Patika stb.) is megújulhatott. A fejlesztés valósággal felrázta a várost, így az említett tér újra a győriek találkozóhelyévé vált, kávézói, éttermei megteltek élettel. Nem csoda, hogy a barokk stílusú főtér megannyi szépségével a rekonstrukciót követően szinte azonnal elnyerte a műemlékvédelmi Európa-díjat.

Az interaktív repülőmúzeum, a RepTár – Szolnok

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum 2016-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és még ugyanabban az évben elnyerte „Az év turisztikai attrakciója” címet. A 2,6 milliárd forint uniós támogatásból megújult látványosság igazi földi paradicsoma a repülés szerelmeseinek: 60 ezer négyzetméteres területén számos gépritkaságot lehet megismerni, kipróbálni. A tematikus park, repülőgépgyűjtemény és a magyar katonai repülés évszázados történetét bemutató, interaktív szakkiállítás vonzza a látogatókat. 

Megújult városmag a történelmi magyar településen – Szécsény

A település neve sokaknak csupán az 1705-ös országgyűlésről ismerős, holott falai között számos történelmi alak, köztük Mátyás király, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György is megfordult. Szécsényről, az Észak-Magyarországi régió nagyjából 6300 fős városkájáról van szó, ahol több mint 780 millió forintnyi uniós támogatást költöttek városrehabilitációra. A városháza és a művelődési ház felújításával megszépült az utcakép, a főtér, és helyreállították az egykori városfalakat és bástyákat is. Szécsény hangulatos történelmi városmagjával méltón őrzi évszázados örökségét, miközben változatos programjaival (lovas nap, Két Híd Futás, Szécsény Feszt stb.) a jelen emberét is megszólítja.

 

A város gyöngyszeme, a Zsolnay Kulturális Negyed – Pécs

2007 és 2013 között egy városképet és a város kulturális életét is alapvetően meghatározó fejlesztési projekt valósult meg Pécsett. A világhírű Zsolnay porcelán- és kerámiagyár területén uniós támogatás segítségével létrejött egy 800 férőhelyes multifunkciós rendezvénytér, egy 1000 négyzetméteres kiállítótér, egy galéria és egy kétszintes parkolóház is. És a sor nem is áll meg itt, hiszen egy 11 ezer négyzetméteres – őshonos fáknak otthont adó – park, egy kedves macskaköves tér, valamint a gyermekek legnagyobb örömére néhány játszótér is épült. A projekt amellett, hogy munkahelyeket teremtett, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Pécs 2010-ben sikeresen mutatkozhatott be Európa akkori kulturális fővárosaként. A várost és természetesen a Zsolnay Negyedet is évente százezernél is több turista zárja szívébe.

A tüdőként emlegetett Sóstógyógyfürdő – Nyíregyháza

Az 1820-as években még csupán négy káddal működő fürdőház állt a Nyíregyháza vonzáskörzetében található Sóstón, ám vizének gyógyhatása hamar olyannyira népszerűvé tette, hogy még Blaha Lujza, Karinthy Frigyes és Krúdy Gyula is ott áztatta magát. A híres fürdő mára már sokkal inkább fürdőkomplexumnak tekinthető: a vizes kikapcsolódásra vágyók rendelkezésére áll jelenleg a Tófürdő homokos strandja, az Aquarius Élményfürdő csúszdái és vízi attrakciói, míg a Parkfürdő a klasszikus városi strandot testesíti meg úszó- és gyógymedencékkel, napozóágyakkal. Utóbbi 570 millió forintnyi uniós támogatásból szépülhetett meg a helyiek által város tüdejének emlegetett, erdőkkel körülvett területen, ahol a fürdő vendégei pihenés közben is élvezhetik a jó levegőt. 


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.