Hamarosan újra lehet pancsolni a zalaegerszegi városi strandon

Augusztus elején ismét megnyitják Zalaegerszegen a városi strandot - jelentette be a zalai megyeszékhely polgármestere szerdán a helyszínen, sajtótájékoztatón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) azt mondta: a városvezetés rossz döntést hozott 2011-ben, amikor bezáratta a város szívében található a létesítményt. Hozzáfűzte, hogy az újranyitással, a kedvező árakkal elsősorban a nehezebb szociális helyzetben élő zalaegerszegi polgároknak, kisgyermekes családoknak szeretnének segíteni.

Az augusztusi nyitáshoz a szabadstrand területén már javában folynak a munkálatok: mintegy 210 négyzetméteres pancsolómedencét, kültéri zuhanyzókat, öltözőket, napvitorlás árnyékolót építenek ki, és új vizesblokkot alakítanak ki, amelyet a mozgássérültek is igénybe tudnak venni.

A strand szimbólumának számító Vizafogó kútszobrot, Boldogfai Farkas Sándor alkotását a pancsoló közelében helyezik majd el.

Sok segítséget kapnak az újranyitásban

Balaicz Zoltán szólt arról is, hogy a kivitelező Szabau Invest Kft.-vel 113,3 millió forintos szerződést kötött a város. Kiemelte: zalaegerszegi polgárok, civil szervezetek, egyesületek is felajánlották, hogy segítenek a strand újranyitásában, ezért július 30-án közösségi akciót tartanak. Az önkéntesek a füvesítésben, a faültetésben, a tereprendezésben segítenek majd, részt vesznek a játszóeszközök kiépítésében, a strandfoci- és a röplabdapályák kialakításában, valamint a nyári öltözőépület festésében.

Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a nyár utolsó hónapjában próbaüzemben működik a városi strand. A teljes körű szolgáltatást az idén még nem tudják prezentálni, ezért türelmet kérnek a lakosságtól. Ugyanakkor a fedett uszoda - a korábbi évekkel ellentétben - idén augusztusban is nyitva tart.

A kormányhatározat szerint mintegy 3 milliárd forint állami támogatással új, feszített víztükrű, tízpályás, 50 méteres fedett uszoda épül tanmedencével Zalaegerszegen.

Az új fedett uszoda tervezési munkái megkezdődtek, a látványtervek már elkészültek, a zalaegerszegi projekt támogatásáról várhatóan szeptemberben döntenek.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.