Jön, már szinte itt van a Turizmus Világnapja!

A Turizmus Világnapját ünnepelve a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) – a tavalyi és tavaly előtti közönségsikert látva (közel 2000 érdeklődő évente) – idén is turisztikai nyílt napot szervez partnereivel együttműködésben 2018. szeptember 27-én, csütörtökön. A BFTK ezzel a kampánnyal a budapesti turisztikai szolgáltatásokat, attrakciókat szeretné népszerűsíteni, megismertetni a hazai látogatóközönséggel - tudtuk meg szerdán a BFTK-tól.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. Idén az a megtiszteltetés érte hazánkat, hogy 2018-ban a World Tourism Day házigazdája Magyarország, pontosabban Budapest lesz.

A nyílt naphoz 2018-ban eddig 33 programmal csatlakoztak a budapesti turisztikai szolgáltatók. Az idei év újdonsága, hogy a BFTK nem csak koordinálja a lakossági programokat, hanem saját attrakciót is szervez: a világnapon 3 alkalommal régi Ikarus kabrió buszból lehet megtekinteni a fővárost, majd a Bálna Budapest különleges épületét fedezhetik fel az érdeklődők idegenvezető segítségével.

A programokon részt véve idén is, egy turista szemével fedezhetők fel Budapest látványosságai, legújabb attrakciói és kulturális értékei. 
A programokra regisztrálni szeptember 26-án (szerda) délig lehet a megadott létszámkorlát erejéig.
A programok egy része ingyenes, más részük kedvezményes, azonban a legtöbbjük előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelentkezni a BFTK budapestinfo.hu oldalán lehet, az alábbi linken: https://www.budapestinfo.hu/hu/2018---turizmus-vilagnapja.

Az esetleges kérdéseket a [email protected] e-mail címen várják a szervezők.
Turizmus világnapja – részletes programok

Vezetett séta a BFTK szervezésében:
Ingyenes kabrió buszos városnézés Bálna bejárással

Vezetett séták a Bevásárló és Tematikus utcák (BUM), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának szervezésében:

Séta a Váci utca északi szakaszán
Séta a Rákóczi tér környékén, a Csarnok negyedben
Séta a Falk Miksa utcában és a környező galériákban
Séta a Bartók Béla úton
Erzsébetváros zsidó szemmel
Séta a Ráday utcában
Séta az Egyetemi negyedben és az Infoparkban a Petőfi és a Rákóczi híd között
A vendégváró Pest
A Sion-lépcsőtől a Sas-hegyi Látogatóközpontig
Séta a Tabánban, a budai Duna-parton
"Gyógyítás és egészségmegőrzés a Duna-partján” – Séta a budai „fürdőkorzón”
Esti fürdőzés az Irgalmasok Veli bej fürdőjében
"Kultúrák rétegződései” – séta Óbuda Fő terétől a Flórián térig

Épületlátogatások, kulisszatitkok:

„Nyitott kapuk – Nyitott szívek” – templomnéző séta a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban
Vezetéses túra a 600 éves Mária Magdolna Toronyban
A tábori patikától a csokoládékészítésig – a De la Motte – Beer-palota
Ingyenes memorabilia-túra a Hard Rock Cafe-ban
Épületlátogatás magyar nyelven a Zeneakadémián
Fedezze fel a Pesti Vigadót!
A titokzatos Schiffer-villa – művészet és történelem egy helyen

Látogatások, tárlatvezetések múzeumokban, galériákban:

A Zwack család és az Unicum története
Egy nap a Lázár Lovasparkban
60 perces tárlatvezetés a Sziklakórházban
Látogatás a Szamos Csokoládé Múzeumban
Seuso és kincsei. Tárlatvezetés az MNM kiállításában
Gellért 100 kiállításmegnyitó
Múzeumlátogatás ingyenes tárlatvezetéssel Bartók Béla utolsó magyarországi otthonában, a Bartók Béla Emlékházban

További programok:

Időcsapda – Szabadulj kedvezménnyel!
Esti városnézés a MAHART PassNave Kft. hajójának fedélzetén a BUM szervezésében
Játszva megismered – élményvetítés ajándékba a Csodák Palotájában
City Tour by Bike – kerékpáros városnézés angol nyelven
Fedezze fel a Budai Várat Budapest új hivatalos várbuszával!


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.