Kiemelkedő a magyarok nyaralási kedve a régióban

A tavalyi évhez képest több mint egy héttel korábban foglaltuk le a nyaralásunkat idén, derült ki a Wizz Tours online utazási szolgáltató közép-európai országokat összehasonlító nyári foglalási adataiból. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Talán meglepő, de a lengyel és a román utazókkal összehasonlítva mi, magyarok tartjuk a legfontosabbnak a nyaralást, és ennek megfelelően mi is költünk fejenként a legtöbbet nyári utazásainkra.

A Wizz Tours a magyar, a román és a lengyel utazók több ezer idei foglalását vetette össze június 30-ig, tehát az első igazi nyári hónap végéig bezárólag. Ezekből az adatokból derült ki, hogy míg tavaly átlagosan 44 nappal az utazás előtt foglaltunk, idén több mint egy héttel korábban, átlagban 52 nappal indulás előtt már lefoglaltuk a nyári utakat.

"A nyári utazási szezon zárásakor ezek a számok várhatóan valamennyivel alacsonyabbak lesznek, hiszen csak most érkezünk el a last minute utak legfőbb foglalási és utazási időszakához, de a trend valószínűleg az év végéig megmarad" - mondta el Csanálosi István, a Wizz Tours ügyvezetője.

A három közép-európai országból Magyarország látványosan kiemelkedik a nyaralási kedv szempontjából. Míg az összes utazást tekintve Romániában 44%, Lengyelországban 45% a nyaraló úticélok aránya, addig nálunk ez a szám közel 60% a Wizz Tours éves mintájában.

A májustól kezdődő nyári időszakban pedig természetesen még magasabb, 70% fölé emelkedik a nyaralások foglalási aránya a magyar utazók körében. "A nyár persze mindenhol a fő utazási szezon, de Magyarországra ez fokozottan igaz, ami azt is jelenti, hogy nálunk sokkal alacsonyabb a szabadidős utazók körében a városlátogatások aránya" - mutatott rá Csanálosi István. 

A nyaralás fontosságát az is jelzi, hogy a három ország összehasonlításában messze mi költünk a legtöbbet fejenként a nyári utazásra. Átlagosan több mint 400 euró, azaz közel 125 000 forint értékben foglalnak fejenként a magyarok nyári szabadságukra, ez jóval magasabb, mint a 300 eurós, azaz nagyjából 93 000 forintos lengyel, vagy a 330 eurós, tehát valamivel százezer forint feletti román átlag.

Persze vannak szélsőségek is: idén a legdrágább Wizz Tours foglalás Magyarországról egy fejenként 580 000 forintos dubaji út volt, míg a leginkább pénztárcabarát nyaralás díját az az utazó nyerte, aki fejenként alig 27 000 forintért tudott repülőjegyet és szállást foglalni Burgaszba.

"Azt látjuk, hogy szinte minden tengerparti úticélra jelenleg is elérhető a fejenkénti 100 000 forint alatti csomagár - legyen szó a görög szigetekről, Rodoszról, Krétáról, de Málta és akár a Kanári-szigetek is ezen a szinten mozognak, tehát olcsóbbak idén, mint tavaly" - mondta el Csanálosi István.


Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.
Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő

Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő 

Augusztus 20-án újra kinyit a két éve leégett Miskolctapolcai Barlangfürdő, a kültéri medencékkel együtt.
Medencelezárások a kehidakustányi fürdőben a vízhiány miatt

Medencelezárások a kehidakustányi fürdőben a vízhiány miatt  

Türelmet és megértést kérnek a látogatóktól.
Koncertek, légtornászok, tűz show a nagymarosi fesztiválon

Koncertek, légtornászok, tűz show a nagymarosi fesztiválon 

Nemzetközi sztárfellépők, koncertek, különleges audiovizuális produkciók, utcaszínházi performanszok, kézműves alkotói workshopok és vízi élményprogramok.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.