Közutat, vasutat, kerékpárutat és járdát is kap Szeged új hídja

Megkapta a beruházó NIF Zrt. a környezetvédelmi engedélyt a szegedi déli Tisza-híd építésére.

2×1 sávos közút, egyvágányos nagyvasút, mindkét oldalon járda és egyirányú kerékpárút is lesz a hídon - írja a délmagyar.hu.

40 milliárd forintból épül meg a déli Tisza-híd Szegeden. A kormányhatározat szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter feladata a vegyes forgalmú – közúti-vasúti – Tisza-híd megépítésének előkészítése és megvalósítása 2020-ig. A beruházáshoz a minisztereknek kell biztosítani a közösségi támogatási és hazai forráskeretet.

A beruházó NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő) Zrt. 26 millió forintot kapott tavaly a kormánytól a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítésére. A Trenecon Kft. végzett a munkával, és a NIF Zrt. megkapta a környezetvédelmi engedélyt a vegyes forgalmú híd építésére. A 38 oldalas dokumentum tartalmazza, milyen környezetvédelmi szempontokat kell figyelembe venni a híd tervezésekor és építésekor.

A vasúti pálya vonatkozásában például a híd íveinél biztosítani kell a csikorgásmentességet, az Oldal utcánál pedig 150 méter hosszan a zajterhelés csökkentése érdekében csendes aszfaltot kell alkalmazni.

A híd építésekor nagyon komoly táj- és természetvédelmi szempontokat kell figyelembe venni. Eszerint a hullámtérben, az erdei élőhelyeken és az árvízi töltésen csak július 15. és március 15. között lehet fát és cserjét kivágni, gyepet hántani. Az odvas hullámtéri fáknál még szigorúbb a szabályozás, azokat csak október 15. és március 15. között, az esetleges denevérjelenlét kizárása után, a nemzeti park igazgatósága jóváhagyásával lehet kivágni. A nyitott, meredek falú munkaárkokat a lehető leghamarabb be kell temetniük az építőknek. A munkaárkokból pedig naponta ki kell menteni és biztonságos távolságra el kell szállítani a kétéltűeket, a hüllőket és a sünöket.

Forrás: Délmagyar


Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.