Mozgalmas időszak Kumánia Gyógyfürdőben

Számos fejlesztéssel, beruházással gazdagodott a kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő Kft. az idei esztendőben. Ezekről, illetve a jövő évi tervekről kérdeztük Zámbori Pétert, a társaság ügyvezetőjét.

Lassan közeledik az év vége. Az idei évet áttekintve milyen újdonságokról, újításokról tud beszámolni a Kumánia kapcsán?

Társaságunk 100 %-os önkormányzati tulajdonban működik, ennek minden előnyével és hátrányával. Előny, hogy Kisújszállás Város vezetősége és a képviselőtestület minden tagja támogatja fejlesztési elképzeléseinket, azonos célokat tűzünk ki, s ebben mind anyagi, mind szakmai segítséget is nyújt a tulajdonosunk. Egyetlen hátrányát abban érezzük, hogy a pályázati forrásoktól szinte el vagyunk zárva a tulajdonosi szerkezetünk miatt. 2018-ban három új területen kezdtünk komoly fejlesztésekbe: konferenciatermünket egy kisebb tárgyalóteremmel bővítettük, beszereztünk egy 120 fő befogadására alkalmas rendezvénysátrat, illetve a kemping területén a lakókocsis vendégek kiszolgálására nagyobb hangsúlyt helyeztünk.

Beruházások tekintetében ezek szerint nem volt csendes az esztendő. Hogyan jöttek be a számítások az előbb említett fejlesztéseknél?

A rendezvényturizmusban mind a céges szakmai csapatépítők, szakmai napok, mind a kisújszállási baráti és családi események megtaláltak és megszerettek minket. Olyan hazai és multinacionális cégek választották komplexumunkat szakmai programjaik megszervezésére, amelyekre a világ bármely részén büszkék lehetnének. A rendezvényszervezés mellett 3*superior minősítésű szállodánk a szállást, illetve a vendéglátást is biztosítani tudja. A rendezvénysátrat a kemping területén állítottuk fel, és új szolgáltatásként megjelent az esküvőszervezés a Kumániában. Ráadásul számunkra is meglepő érdeklődés övezi a helyszínt: az ifjú párok a romantikus környezetben található kis szigetünkön kelnek egybe, míg a szigettel szemben lévő sátorban a lakodalmas vacsora is megszervezhető. Ehhez tudjuk még biztosítani faházainkban és szállodánkban a násznép elhelyezését, így elmondható, hogy komplex szolgáltatást nyújtunk ezen a területen is.

A Magyar Kempingszövetség Minősítő Bizottsága által 3*-nak minősített kempingben a lakókocsis állások végleges kiépítése után komfortosabbá tettük az ide érkező vendégek kiszolgálását, s a jövőben további területbővítést, és így komoly fejlesztéseket kívánunk megvalósítani.

Új vendégkört jelent a konferenciaturizmus, az esküvők megjelenése. Mire lehet számítani a jövőben?

A konferenciaterem fejlesztése ebben az évben már megtérült, így a jövőben ez a beruházás – a megfelelő karbantartások mellett – nyereséget fog termelni a vállalkozásunknak. Az esküvői turizmusban is komoly lehetőségeket látunk, bár itt a megrendelői igények sok új fejlesztést is tudnak generálni. A rendezvénysátor kialakításánál 3 évben számoltuk ki a megtérülési időt, amit bízok benne, hogy hamarabb fogunk tudni teljesíteni.

Az év során több külföldi megjelenésről és ezáltal külföldi kapcsolatépítésről is be tud számolni. Melyek voltak ezek, hol jelent meg a Kumánia? Milyen új együttműködések indultak 2018-ban?

Idén a hazai turisztikai vásárok mellett megjelentünk ellátogattunk Kisújszállás két testvértelepülésére is. A felvidéki Igló és az erdélyi Négyfalu legnagyobb ünnepén is jelen voltunk. Az ott élőknek – és a további testvértelepüléseken élőknek – komoly kedvezményt biztosítunk gyógyszállodánk áraiból. Október elején pedig Moszkvában képviseltük Kisújszállást és a Kumániát, ahol egy jövő évi bemutatkozási lehetőség is felmerült a Balassi Intézet moszkvai képviseletén. Érdekesség még, hogy az esküvői turizmusban is megjelentek a külföldi érdeklődők, idén az egyik esküvőn a férj új-zélandi volt, de a jövő évre is van már amerikai érdeklődés is.

Milyen jövőbeni elképzelések szerepelnek a Kumánia 2019-es tervei között?

Az idei évben az alaptevékenységünket kiegészítő fejlesztéseket hajtottunk végre. Idén év végén elindult egy önkormányzati beruházás, melynek révén egyik termál kutunk egy kiserőművet fog „működtetni”, melynek révén közüzemi díjaink jelentős csökkenésére számítunk. Szintén a napokban hirdettük ki a tervezői pályázat eredményét, melynek révén egy új kültéri termálmedencével bővül a fürdőszolgáltatásunk. Hosszabb távú terveink között szerepel a kempingben újabb faházak építése, valamint egy családi élménymedence kialakítása. 30 szobás szállodánk bővítésében is gondolkodunk, további 16 szoba kialakítására van lehetőségünk a meglévő épületben. Optimistán tekintek a jövő évi és a hosszabb távú fejlesztések elé, hiszen ezek révén lehet a hatékonyabb, méretgazdaságosabb üzemeltetést elérni a Kumánia Gyógyfürdő Kft. egységeinél.


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.